„ACÉL A SZÍV!”
Fejér megyei rangadó: Alba Fehérvár KC - DKKA
Fantasztikusi győzelem után idén először idegenben kell a lányoknak varázsolni. Bulath Anita kiesésével Vágó Attillának ismét újra kellett gombolni a DKKA kabátját. De az vezetőedző és a lányok is elszántak, két pontért utaznak Fehérvárra szerdán.
A meccset 18:30 játszák a csapatok közönség előtt, ami a mindkét csapatnak újdonság lesz. Az Alba Fehérvár KC az első fordulóban az MTK otthonába látogatott és 7 gólos vereséget szenvedett (35:28) a mieinket az I.BioTechUSA kupa döntőjében szintén legyőző budapesti együttestől. Az a mérkőzés is, ahogy a DKKA -Szombathely KKA meccs Ráclmáson(24:23) zárt kapus volt, így mindkét csapat először játszhat bajnoki meccset a 2020/21-es szezonban közönség előtt. Azonban a mérkőzés látogatásnak szigorú feltételei vannak, amit mindenkinek be kell tartani.
FIGYELEM, FONTOS TUDNIVALÓK! Az ALBA Fehérvár KC tájékoztatása a mérkőzés rendszabályairól:
Az összecsapás nyílt lesz, nincs nézőszám korlátozás. Pénztárnyitás:17:30. A csarnok bejáratánál test-hőmérsékletet mérés (37,5 C felett a belépés nem megengedett). A maszk használata kötelező. A hőmérséklet mérés után kötelező a kézfertőtlenítés a kijelölt pontokon. A csarnok első sorai le lesznek zárva, ott nézők nem foglalhatnak helyet. A vendég szurkolókat tisztelettel kérik, hogy a csarnokba megafont-, sípot-, kereplőt - és dudát ne hozzanak, azok használata a KÖFÉM Sportcsarnokban 2020.09.01-től TILOS!
Online mérkőzés közvetítés nem lesz és a vendég csapat részéről sem tudnak technikai stábot fogadni, így a mérkőzés csak a helyszínen tekinthető meg!
JEGYÁRAK:
vendég teljes áru jegy - 1500 Ft;
kedvezményes diák - és nyugdíjas jegy - 1000 Ft
A beharangozó két játékosa a képen: Moutsogianni Theodora és Tricsuk Krisztina erre a szezonra mezt cserélt. "Mutso" az előző szezonban még Fehérváron, míg "Tris" Dunaújvárosban játszott. Idén ez fordítva van!
Bár Mutsogianni még nem valószínű, hogy játszik, hiszen alig 3 hete műtötték a térdét és még nem teljesen kész a harcra, de hamarosan visszatér a pályára.
További hírek
A bronzért tovább
2014. ápr. 15.Becsülettel küzdött, de túl sokat hibázott, így hiába lőtt tizenöt alkalommal is a Ferencváros kapujába Bulath Anita, a fővárosi zöld-fehérek hétgólos győzelmét hozta a bajnoki elődöntő második, dunaújvárosi mérkőzése, így csapatunk a bronzéremért játszhat a bajnokság hajrájában.
Jöhet a második felvonás
2014. ápr. 14.A bajnoki elődöntő második mérkőzését játssza holnap este együttesünk, mely a Ferencváros gárdáját látja vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, remélhetőleg telt ház előtt, remek hangulatban.
Dunaújvárosi KA - FTC-Rail Cargo Hungaria Rájátszás, Elődöntő 2. Jegyinformáció
2014. ápr. 11.2013/2014 NBI
Dunaújvárosi KA - FTC-Rail Cargo Hungaria
Rájátszás, Elődöntő 2. mérkőzés
2014. április 15. (kedd) 18:00
Helyszín: Dunaújvárosi Sportcsarnok, 2400 Dunaújváros, Eszperantó u. 2-4.
Előny a Fradinál
2014. ápr. 10.Nem sikerült csodát tennie a bajnoki elődöntő első mérkőzésén együttesünknek, mely ma este a Ferencváros otthonában vendégszerepelt, de csak az első tíz percben tudta tartani a hazaiakat, akik végül fölényes, 38-19-es sikerrel szereztek vezetést a párharcban.
Elszántan a Fradi ellen
2014. ápr. 09.Elszántan, motiváltan készül a holnap kezdődő bajnoki elődöntőre együttesünk, melynek vezetőedzője is azt várja tanítványaitól, hogy adjanak ki magukból mindent a Ferencváros elleni párharcban.