„ACÉL A SZÍV!”
Fejér megyei rangadó: Alba Fehérvár KC - DKKA
Fantasztikusi győzelem után idén először idegenben kell a lányoknak varázsolni. Bulath Anita kiesésével Vágó Attillának ismét újra kellett gombolni a DKKA kabátját. De az vezetőedző és a lányok is elszántak, két pontért utaznak Fehérvárra szerdán.
A meccset 18:30 játszák a csapatok közönség előtt, ami a mindkét csapatnak újdonság lesz. Az Alba Fehérvár KC az első fordulóban az MTK otthonába látogatott és 7 gólos vereséget szenvedett (35:28) a mieinket az I.BioTechUSA kupa döntőjében szintén legyőző budapesti együttestől. Az a mérkőzés is, ahogy a DKKA -Szombathely KKA meccs Ráclmáson(24:23) zárt kapus volt, így mindkét csapat először játszhat bajnoki meccset a 2020/21-es szezonban közönség előtt. Azonban a mérkőzés látogatásnak szigorú feltételei vannak, amit mindenkinek be kell tartani.
FIGYELEM, FONTOS TUDNIVALÓK! Az ALBA Fehérvár KC tájékoztatása a mérkőzés rendszabályairól:
Az összecsapás nyílt lesz, nincs nézőszám korlátozás. Pénztárnyitás:17:30. A csarnok bejáratánál test-hőmérsékletet mérés (37,5 C felett a belépés nem megengedett). A maszk használata kötelező. A hőmérséklet mérés után kötelező a kézfertőtlenítés a kijelölt pontokon. A csarnok első sorai le lesznek zárva, ott nézők nem foglalhatnak helyet. A vendég szurkolókat tisztelettel kérik, hogy a csarnokba megafont-, sípot-, kereplőt - és dudát ne hozzanak, azok használata a KÖFÉM Sportcsarnokban 2020.09.01-től TILOS!
Online mérkőzés közvetítés nem lesz és a vendég csapat részéről sem tudnak technikai stábot fogadni, így a mérkőzés csak a helyszínen tekinthető meg!
JEGYÁRAK:
vendég teljes áru jegy - 1500 Ft;
kedvezményes diák - és nyugdíjas jegy - 1000 Ft
A beharangozó két játékosa a képen: Moutsogianni Theodora és Tricsuk Krisztina erre a szezonra mezt cserélt. "Mutso" az előző szezonban még Fehérváron, míg "Tris" Dunaújvárosban játszott. Idén ez fordítva van!
Bár Mutsogianni még nem valószínű, hogy játszik, hiszen alig 3 hete műtötték a térdét és még nem teljesen kész a harcra, de hamarosan visszatér a pályára.
További hírek
Biztos győzelem a nyitómeccsen
2013. dec. 07.A mérkőzés elején még döcögött a szekér, ám ahogy összeállt a védekezés és a támadójáték is feljavult, azonnal magához ragadta a kezdeményezést a magyar női kézilabda válogatott, mely végül 35-27-es sikert aratott a csehek elleni vb-nyitányon.
Érdi siker a rangadón
2013. nov. 23.Az első huszonöt percben jól játszott és vezetett, ám a folytatásban nem bírt az érdi védőfallal együttesünk, mely végül 34-27-es vereséget szenvedett ellenfelétől a sportcsarnokban ma este.
Fontos mindenkinek!
2013. nov. 22.Újabb rangadó vár együttesünkre, mely szombaton este hat órától az Érd csapatát látja vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban az őszi idény utolsó hazai összecsapásán, melyen ismét a győzelem lesz a célja a Kohász játékosainak.
Bulath és Vincze is a keretben
2013. nov. 20.Kihirdette a szerbiai világbajnokságra készülő magyar női válogatott tizennyolc fős keretét Hajdu János szövetségi kapitány. A november 25-én kezdődő közös gyakorlásokra két játékosunk, Bulath Anita és Vincze Melinda kapott behívót.
Biztosan tovább a kupában
2013. nov. 19.Nem okozott gondot együttesünknek az Eger legyőzése a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében. Mátéfi Eszter tanítványai mindkét félidőben tizenkilenc gólt szerezve arattak 38-28-as sikert a pályaválasztó vendégek felett ma este a sportcsarnokban.