„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Tragédia: Saci elvesztette élete meccsét

2020. szep. 15.
  • Facebook

Az egész ország sportszerető közvéleményét lesújtotta a hétfő késő esti hír: 28 éves korában elhunyt a dunaújvárosi születésű Selmeci Sarolta, a német másodosztályú TG Nürtingen kézilabdázója, aki 19 éves koráig Dunaújvárosban játszott. Korábbi edzője nyilatkozott a DUOL-nak.

Klubja január végén jelentette be, hogy az irányítónál méhnyakrákot diagnosztizáltak. A csapat honlapjának gyászjelentése felidézi, hogy Selmecit azóta megoperálták, kemoterápián, valamint sugárkezelésen is átesett, ám a szervezetében áttétek alakultak ki. Nemrégiben további kezelések miatt hazatért Magyarországra, ám vasárnap elhunyt. Selmeci Sarolta korábban a Dunaferr NK, a Veszprém, a Kiskunhalas, a Szeged, majd a Borussia Dortmund, a HC Rödertal és az SV Werder Bremen együttesében kézilabdázott, mielőtt tavaly Nürtingenbe igazolt. 

https://www.facebook.com/tgnf1/photos/a.366679593434835/2663306630438775

Korábbi edzőjét, Takács Józsefnét, a DKKA jelenlegi utánpótlás-szakemberét is lesújtott a hír: – Sarolta dunaújvárosi születésű, egészen 2011-ig szerepelt nálunk az utánpótlás-együttesekben. Nagyon harcos, eltökélt és határozott, ezzel együtt igen ügyes lány… volt. Arról az időről, arról a három évről, amit velem dolgozott együtt a serdülőcsapatban, csak jókat tudok mondani.
Megjegyezte, a tragédia - különösen, hogy egy fiatal sportolót érint - még értelmetlenebb és fájóbb. Arról nem is beszélve, hogy egyből eszébe jutott, az ő lánya is ennyi idős…
– Nem is tudom mit lehet ilyenkor mondani, nehéz szavakat találni. Amikor télen megjelent a cikk a betegségéről, akkor nagyon optimista volt, és én is bíztam a felépülésében. Sokként ért, amikor egy hete megtudtam, hogy hazajött Dunaújvárosba, kórházban kezelik, de nagyon rossz az állapota. Ekkor már sejteni lehetett, nagy a baj.

Takács Józsefné hozzátette, hiába egy fiatalról, különösen egy sportolóról van szó, a kegyetlen rák nem válogat, az egészséges életmód és a profi szintű mozgás sem jelent védelmet. – Ahogyan visszaemlékszem, Sarolta talán egyetlen edzésről sem hiányzott azért, mert beteg lett volna, tehát nem volt ilyen problémája. Pár évvel ezelőtt elveszítettük Horváth Nikolettet, most pedig őt, sajnos sokasodnak a tragédiák. A mostani tanítványok közül többen meg sem születtek, amikor már játszott, azonban biztos vagyok benne, hogy mindenki hallott a szomorú hírről. Elsősorban magamban szeretném ezt feldolgozni, de persze, ha a lányok szeretnék, akkor beszélgetünk róla. Az viszont biztos, hogy a további találkozóinkon egy kicsit érte is játszani fogunk úgy, mint Horváth Nikolettért.
A holnap 18 órakor Rácalmáson zárt kapuk mögött kezdődő DKKA–Boglári Akadémia-SZISE találkozó egyperces gyászszünettel kezdődik Selmeci Sarolta emlékére.

További hírek

Nem feltett kézzel lépünk pályára

Nem feltett kézzel lépünk pályára

2022. feb. 24.

A Budaörs ellen mérkőzés hajrájában látott tartással, küzdeni tudással lehet esély a bravúrra a tabellán negyedik Vác otthonában.

Heart of steel they had

A végén nagyot dobbant a Kohász-szív!

2022. feb. 19.

Óriásit hajrázva, az utolsó hét percben hétgólos hátrányból fordítva aratott 27-26-os győzelmet a Budaörs ellen akadémiánk felnőtt együttese a sportcsarnokban ma este.

Itthon is legyőznénk a Budaörsöt

Itthon is legyőznénk a Budaörsöt

2022. feb. 18.

Hazai környezetben egyértelműen a két pont megszerzése a célja akadémiánk felnőtt együttesének a Budaörs elleni szombati bajnokin.

Együttműködési megállapodás a DVSC-vel

Együttműködési megállapodás a DVSC-vel

2022. feb. 16.

A két csapat közötti szorosabb együttműködésről, illetve játékosok kölcsönadásáról is döntöttek a felek. 

Important away victory

Fontos győzelem idegenben

2022. feb. 13.

Szinte végig vezetve aratott 33-28-as sikert a Szombathely elleni bajnoki találkozón a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese.

  • további hírek

Következő mérkőzés

LU18 I. osztály-Nyugat

DKKA
szep. 03.
14:00
Győri Audi ETO KC
Győri Audi ETO
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-03T14:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat