„ACÉL A SZÍV!”
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT ODAFENT!
44 éves lenne ma! A magyar válogatott és a Dunaferr női kézilabda-csapatának világhírű beállósa 28 évesen, 2005. január 19-én vesztette életét autóbalesetben. KULCSÁR ANITA éppen edzésre tartott Dunaújvárosba, amikor autója megcsúszott és fának csapódott, majd kigyulladt.
"A szerencsi születésű, majd pályafutását Nyíregyházán kezdő beálló 168 válogatottsággal, valamint ezeken a mérkőzéseken szerzett 403 góllal büszkélkedhetett.
A nemzeti csapatban 1996-ban mutatkozott be, 2000-ben olimpiai ezüstérmes, 2003-ban vb-ezüstérmes, a 1998-as és 2004-es Eb-n bronzérmes, a 2000-es romániai kontinensviadalon pedig Európa-bajnok lett. 1999-ben a Győrrel döntőt játszott az EHF-kupában, 2004-ben pedig a magyar bajnoki cím, valamint a Magyar Kupa-győzelem is összejött a Dunaferrel.
A 2004-es évre vonatkozó, 2005 év elején indított Év kézilabdázója szavazáson, amelyet a Nemzetközi Kézilabda Szövetség szervezett, toronymagasan nyert Kulcsár, az összes szavazat 65,7 százalékát kapta, ezzel – szívbe markolóan fájdalmas módon – posztumusz ő lett a 2004-es évben a világ legjobb női kézilabdázója." A szurkolók azóta sem feledik őt. Szavazataik alapján Kulcsi idén bekerült a Magyar Kézilabda-hírességek Csarnokába 11. női tagként. Dunaújvárosban pedig 2005. január 19. óta egyetlen női kézilabdázó sem viselt 22-es számú mezt. Klubja, a Dunaferr örökre visszavonultatta, ezzel is tisztelegve Kulcsár Anita emléke előtt.
További hírek
Bejutottunk az EHF Kupa döntőjébe!
2016. ápr. 10.Negyven percig parádézott, majd támadásban és védekezésben is visszaesett együttesünka Randers ellen, de ihába nyertek kettővel a dánok Dunaújvárosban, végül akadémiánk jutott be az EHF Kupa döntőjébe.
Kedves Szurkolóink!
2016. ápr. 10.Régen látott érdeklődés előzi meg a mai DKKA - Randers EHF Kupa elődöntőt. A jegyek 85 %-a elővételben elfogyott.
A jó védekezés dönthet
2016. ápr. 09.Játékosaink szerint a védekezések közti különbség döntheti el a fináléba jutást az EHF Kupa elődöntőjének holnapi összecsapásán
"Jó érzés a csapatra nézni!"
2016. ápr. 08.Nagyon izgul a vasárnapi mérkőzés előtt akadémiánk szakmai vezetője, Radulovics Bojana is, aki felszabadult, jó játékban reménykedik az EHF Kupa elődöntőjének visszavágóján.