„ACÉL A SZÍV!”
Karantén-bajnokság!?
A DKKA mellett a Szombathelynél, az Érdnél, valamint a Debrecennél is találtak fertőzött játékost. A férfiaknál is több klub karanténba került: Ferencváros, Dabas,Tatabánya.
Az együttesek karantéba kerültek, a mérközések elmaradnak, a bajnokság hektikussá vált, de akik tudnak játszanak.
Vágó Attila, a DKKA vezetőedzője a héten megjelent interjújában azt mondta, attól tart, a kötelező tesztelés bevezetése után emelkedhet a pozitív esetek száma. Sajnos igaza lett, hiszen az első alkalom után a DKKA két játékosánál is pozitív lett a PCR-tesztelés eredménye. Így elmarad a DKKA péntekre tervezett hazai bajnoki mérkőzése az MTK ellen. A teljes csapat és a szakmai stáb csütörtöktől tíz napra hatósági házi karanténba került, így a jövő heti mérkőzéseiket sem tudják lejátszani.
Vágó Attila tud előre tervezni? - kérdezte még a hét elején a DUOL vezetőedzőnket:
– Á, dehogy. Mindig a következő találkozóig nézünk előre, azon legyünk túl. Nagyon örülünk neki, hogy tudunk játszani, sportolni, de, hogy mit hoz a holnap, senki nem tudja. Így nehéz és értelmetlen bármilyen szezon végi célokról is beszélgetni ennyi bizonytalansági tényező mellett. - sajnos Attila jól érezte! További részletek a DUOL interjúban: https://www.duol.hu/vezeto-hirek/tervezni-csak-a-kovetkezot-lehet-386219...
Hétfőtől minden NB I-es csapat számára kötelezővé tette a Magyar Kézilabda Szövetség a bajnoki mérkőzéseik hetében koronavírus-fertőzést kimutató PCR-teszt elvégzését. Az előírásnak megfelelően a péntekre kitűzött DKKA – MTK Budapest összecsapásra készülve a Kohász játékosai is átestek a tesztelésen. Az orrból és garatból vett nyálkahártyakenet laboratóriumi vizsgálatai során két játékosnál mutatták ki a Covid–19-fertőzést. Szerencsére mindkét játékos teljesen tünetmentes, egészségükért egyelőre nincs ok aggódni, azonban a csapat rövid- és középhosszú távú terveit is alaposan átírja ez a helyzet. A karanténra kötelezett játékosok és munkatársak a klubtól minden segítséget megkapnak, hogy a lehető legkevesebb kellemetlenséggel vészeljék át ezt az időszakot – áll a DKKA lapunkhoz eljuttatott csütörtöki közleményében.
A protokoll szerint ebben az esetben a negatív tesztet produkáló játékosok és a csapat tagjaival szoros kontaktusban lévő stábtagok számára is kötelező tíz nap hatósági házi karantén miatt már teljesen biztos, hogy a következő három mérkőzését le kell mondania a DKKA-nak. Ennek értelmében az első valóban hazai pályán, vagyis Dunaújvárosban, a helyi sportcsarnokban tervezett, pénteki MTK Budapest elleni találkozó mellett a jövő hét szerdai, váci idegenbeli, továbbá a jövő hét szombati, Mosonmagyaróvár elleni hazai mérkőzéseket is el kell halasztani.
A Magyar Kézilabda Szövetség héten született döntése értelmében a férfi és a női NB I-ben is június 30-ig kell majd lejátszani a koronavírusos megbetegedések miatt elhalasztott mérkőzéseket. Szintén új rendelkezés, hogy a versenykiírás módosítása után találkozó kizárólag akkor halasztható el, ha egy csapatot hatósági karantén alá vontak a mérkőzés idejére, vagy a megbetegedések miatt nem áll rendelkezésére elegendő számú játékos.
A férfiak augusztus végén indult élvonalában már tizennégy, a szeptember elején rajtolt női bajnokságban mostanáig tizenegy mérkőzés maradt el a koronavírus miatt, ám a kötelező tesztelések bevezetésével, mint ahogy ez az első héten be is igazolódott, a halasztott mérkőzések száma jelentősen megugorhat. A férfiaknál is több klub karanténba került, a Ferencvárosnál és a Dabasnál találtak pozitív eseteket, a Tatabányánál pedig a múlt héten.
Forrás: DKKA menedzsment, DUOL
További hírek
Végre győzelem
2019. okt. 21. #DKKA utánpótlásRemekül küzdve szerezte meg első sikerét az NB I/B-s felnőtt pontvadászatban akadémiánk U19-es együttese.
Korábban a kupában
2019. okt. 17.A DKKA már október 22-én lejátssza a Mosonmagyaróvár elleni Magyar Kupa meccset.
Ez igen!
2019. okt. 16.Remek játékkal sikerült pontot szereznünk az idei bajnokságban még veretlen DVSC otthonában.
Szurkolói busz a Győri Audi ETO KC elleni mérkőzésre
2019. okt. 16.Ahogy korábban ígértük, Akadémiánk lehetőséget szeretne biztosítani a jegyet és bérletet vásároló szurkolók számára, hogy lejussanak a nem Dunaújvárosban megrendezésre kerülő hazai NBI-es mérkőzéseinkre.
Debrecenbe látogatunk
2019. okt. 15.A remek formában lévő, a tabella második helyén álló Debrecen otthonában folytatja a K&H női kézilabda liga küzdelmeit akadémiánk felnőtt csapata.