„ACÉL A SZÍV!”
A DKKA NBI-es játékosai újra edzenek
Fokozatos terheléssel, a karantén leteltével újra megkezdték az edzéseket a DKKA NBI-es csapatának játékosai. Természetesen csak azok, akik nem fertőzés miatt, pusztán szoros kontaktként, elővigyázatosságból voltak zár alatt.
Mint ismert, a legutóbbi kötelező COVID-tesztelésen 8 dunaújvárosi kézilabdázó tesztje mutatott pozitív eredményt, ezért november 4-én a teljes csapat és edzői gárda karanténba vonult.
Tegnap a klub a játékosok egészségének védelme és a vírus terjedésének megakadályozása érdekében, saját döntés alapján újra elvégeztette azoknak a munkatársaknak a PCR-tesztelését, akik korábban pozitív eredményt produkáltak, vagy időközben a betegség tüneteit mutatták.
- Három játékosunk tesztje lett pozitív, őket a helyileg illetékes járványügy újabb 10 napra karanténba helyezte. Azokkal, akik mindvégig negatívak és egészségesek voltak, elkezdtük az edzésmunkát, melynek keretében fokozatosan növeljük a terhelést - árulta el Gurics Attila a DKKA menedzsere.
Azt is hozzátette, azokra a játékosokra, akiknek a tesztje pozitív volt, de már szabadultak a karanténból, a klub szigorú belső COVID-protokollja vonatozik.
- Az egészség a legfontosabb! Éppen ezért kidolgoztunk egy belső szabályzatot, melynek értelmében a betegségen átesett játékosok csakis orvosi jóváhagyás után, az orvos által megengedett mértékben, ütemben és folyamatos kontroll mellett térnek vissza az edzésmunkába - fejtette ki a menedzser. - Ők most vizsgálatokon - többek között EKG - vesznek részt. - Azt pedig büszkén teszem hozzá, hogy két nagyon fiatal felnőtt játékosunk, a montenegrói Anastasija Babovic (kapus) és a szerb Jovovity Jovana (átlövő) meghívást kapott a nemzeti válogatottjába, ezért ők - miután negatív lett a koronavírus-tesztjük - a héten hazautaztak és megkezdték a felkészülést a kontinenstornára.
A DKKA NBI-es csapatánál a helyzet most úgy áll, hogy idén már bajnoki mérkőzést valószínűleg nem játszanak, úgyhogy az edzőteremben leginkább a szezon jövő évi fordulóira készülnek. Ősz óta ebben a bajnokságban 7 meccset játszott a Kohász.
A DKKA az NBI/b felnőtt, NBII felnőtt, NBI ifi, NBII ifi és Serdülő I. osztály bajnokságokban folyamatosan halasztja a mérkőzéseit, miután a csapatok nagy részét alkotó akadémista középiskolások a digitális oktatára átállás és a kollégiumok bezárása miatt elhagyták a várost, hazautaztak. Az MKSZ rendelkezése értelmében ezeket a bajnokikat a későbbiekben le kell majd játszania DKKA-nak!
Edzésmunka folyik az utánpótlás csapatoknál is, azonban - miután az MKSZ, a gyermekek egészségének védelme érdekében levette a csapatok vállálról a mérkőzéskényszert - a gyerekek meccseket nem játszanak.
További hírek
DKKA - Siófok 26-32 Lars Rasmussen nyilatkozik a mérkőzés után
2017. okt. 19.DKKA - Siófok 26-32 Lars Rasmussen nyilatkozik a mérkőzés után
Biztos siófoki győzelem Dunaújvárosban
2017. okt. 19.Támadásban és védekezésben is elmaradt a remélt teljesítmény, így a Siófok gyakorlatilag végig vezetve aratott hatgólos, 32-26-os győzelmet csapatunk ellen.
DKKA-Siófok K&H női kézilabda liga 5. forduló_ 2017. október 19. csütörtök 18:00
2017. okt. 18.Beharangozó - DKKA - Siófok KC K&H női kézilabda liga - 5. forduló. A mérkőzés időpontja 2017. október 19., 18:00
Rangadó vár a Kohászra
2017. okt. 18.A nyáron jelentősen megerősített, de az idei szezont felemásan kezdő Siófok lesz felnőtt csapatunk csütörtöki ellenfele a sportcsarnokban.
Még nem jutottunk tovább
2017. okt. 16.A hétgólos előny ellenére is a győzelemre kell törekednie együttesünknek a CSM Roman elleni EHF Kupa párharc visszavágóján.