„ACÉL A SZÍV!”
Hiányzott már mindenkinek a játék!
Mindkét félidőben 24 gólt szerezve arattunk biztos győzelmet a Tempo KSE elleni Liga Kupa találkozón.
Több mint egy hónap kihagyás után játszott újra tétmérkőzést akadémiánk felnőtt együttese, mely kedden este hat órától az NB I/B-s Tempo KSE elleni hazai összecsapással kezdte meg a Ligakupa idei kiírásának küzdelmeit. Az összecsapás jó lehetőséget biztosított Vágó Attila vezetőedzőnek arra, hogy formába hozza játékosait az egyre inkább közelgő bajnoki találkozókra, s lehetőséget adjon a fiatalabbaknak is arra, hogy bizonyítsák felkészültségüket.
A kedd esti összecsapásnak egyértelműen a mieink voltak az esélyesei, s ugyan az első három gólból kettőt a vendégek szereztek, Barján, Kazai, Bulath és Szalai találataival hamar fordított a DKKA (5-3). A lelkes vendégek ekkor még úgy-ahogy tartani tudták a mieink tempóját, ám 8-6-os hazai vezetés után egyre inkább összeállt a hazai védelem, s a szerzett labdákból többször is lerohanta ellenfelét a Kohász, így a 17. percben már időt kellett kérnie a Tempo KSE szakvezetésének (12-7). Ez sem sokat segített azonban a fővárosiakon, mert a mieink lendülete nem tört meg a rövid pauza alatt sőt, a 21. percben Szalai gólja után már tízzel vezetett a DKKA, s ezzel el is dőltek a lényegi kérdések (19-9).
Kézilabdázóink a folytatásban is óriási fölényben és nagy kedvvel játszottak, bár egy-egy hiba természetesen becsúszott, így is növelni tudták előnyüket, s a félidei pihenőre már 24-11-es vezetéssel vonulhattak. A térfélcserét követően sem sokat változott a játék képe, sorozatban szerezte góljait a DKKA, melynek vezetőedzője már ifjúsági játékosait, Galkó Laurát és Matucza Gabriellát is pályára küldte, s ők nem is okoztak csalódást. Ugyan a védekezés egy kicsit puhább lett, ám együttesünk így is könnyedén növelte tovább előnyét, s a második felvonásban is huszonnégy gólt szerezve aratott kiütéses, 48-25-ös sikert a Ligakupa első összecsapásán.
Vágó Attila: - Úgy fogtuk fel a mérkőzést, hogy a hosszú kihagyás után jó alkalmat biztosít számunkra arra, hogy formába lendüljünk, s szerencsére el is érte a célját a meccs. Nagy kedvvel kézilabdáztunk, látszott, hogy hiányzott már mindenkinek a játék. Igyekeztük megtisztelni az ellenfelünket azzal, hogy végig hajtottunk, ezt talán mutatja a lőtt gólok száma is. Mindenki kapott lehetőséget a játékra, a sorozat is azért lett kitalálva, hogy a magyar fiatalok pályára léphessenek, így nálunk is bemutatkozott az ifi csapatból Galkó Laura és Matucza Gabriella, mindketten jól játszottak, gólt, gólokat is lőttek, szóval elérte a célját a találkozó.
DKKA – Tempo KSE 48-25 (24-11)
DKKA: Wéninger – Szalai 7, Ferenczy 4, Nick 4, Bulath 4, Barján 5, Mihály 3. Csere: Hlogyik (kapus), Kazai 4, Román 5, Horváth 1, Schatzl 5, Fodor 3, Matucza 2, Galkó 1, Moutsogianni. Vezetőedző: Vágó Attila.
További hírek
A DKKA is segít Pecsét Istvánnak
2016. feb. 24.A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia az EHF Kupa mérkőzéseket használja fel Pecsét István gyógykezelésének megsegítésére...
Toborzó az Akadémián
2016. feb. 22. #DKKA utánpótlásKedves Lányok!
2016. március 6-án A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felvételt hirdet a 2000, 2001 és 2002-ben született kézilabdás lányok számára.
Ne csak iskolát, hanem egy sikeres közösséget is válassz magadnak!
Kedves Szurkolóink!
2016. feb. 22.Február 26-án (18.00 óra)és 28-án (13.00 óra) az orosz Astrakhanochka elleni két mérkőzésen dől el a továbbjutás az EHF Kupa legjobb négy csapata közé.
Kétgólos győzelem az FKC ellen
2016. feb. 20.Nagy csatában aratott 28-26-os győzelmet együttesünk a Fehérvár KC elleni megyei rangadón.
Fontos pontokért küzd a Kohász
2016. feb. 20.A Fehérvár KC elleni hazai mérkőzéssel folytatja a bajnoki alapszakasz küzdelmeit együttesünk ma este hat órától.
2015-16 EHF Kupagyőztes




