„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Kötelező a győzelem

2021. jan. 02.
  • Facebook

A Pénzügyőr ellen folytathatja jó sorozatát akadémiánk felnőtt együttese a Liga Kupában.

Nem sokat pihenhetett a Ferencváros elleni bajnoki vereség után akadémiánk felnőtt együttese, melyre vasárnap délután öt órától már újabb feladat vár, ám ezúttal nem a K&H női kézilabda ligában, hanem a Liga Kupában hajthatnak a pontokért Vágó Attila tanítványai. Kézilabdázóink remekül kezdték az NB I-es és NB I/B-s csapatok számára kiírt sorozatot, melynek nyitányán előbb a Tempo KSE-t verték meg hazai pályán 48-25-re, majd december 21-én az NB I/B Keleti Csoportját hibátlan teljesítménnyel vezető Vasas otthonában is sima, 42-27-es sikernek örülhettek.

Ez egyben azt is jelentette, hogy a mieink két fordulót követően a második helyen állnak csoportjukban a Vasas mögött, ám a fővárosiak két mérkőzéssel többet játszottak Szalaiéknál, akik vasárnap a Pénzügyőr elleni dunaújvárosi találkozón vehetik át a vezetést a sorozat C csoportjának tabelláján. Együttesünk holnapi vetélytársa az NB I/B Keleti Csoportjának hatodik helyén áll, míg a Liga Kupában eddig két meccset játszott, s mindkettőn kétgólos vereséget szenvedett a Vasas gárdájától.

A vasárnap délután öt órakor kezdődő dunaújvárosi összecsapásnak egyértelműen a mieink az esélyesei, ám a remélt győzelemért biztosan meg kell dolgoznia kézilabdázóinknak, akiktől természetesen tovább javuló játékot és sikert remél a szakvezetés is.

 

További hírek

Hajszál híján bravúr!

Hajszál híján bravúr!

2019. szep. 07.

Óriási küzdelemben szenvedett egygólos, 26-25-ös vereséget akadémiánk felnőtt csapata az Érd elleni hazai bajnokin.

Az Érd következik

Az Érd következik

2019. szep. 06.

Az Érd elleni hazai mérkőzéssel folytatja a bajnoki küzdelmeket szombaton este hat órától akadémiánk felnőtt együttese.

Átléptek egy határt!

Átléptek egy határt!

2019. szep. 04. #DKKA utánpótlás

Augusztus végén két csapatunk egy hetes edzőtáborban vett részt a határon túlon, Adán. Az edzések mellett a csapatépítés is fókuszba került.

Horváth Nikolettre emlékeztünk!

Horváth Nikolettre emlékeztünk!

2019. szep. 02. #DKKA utánpótlás

Akadémiánk U15-ös csapata mellet a Szombathely, a Dabas és a Kozármisleny örülhetett győzelemnek a III. Horváth Nikolett Emléktornán.

Nagy csata után szoros siker

Nagy csata után szoros siker

2019. aug. 31.

Rendkívül kiélezett mérkőzésen aratott kétgólos, 29-27-es győzelmet akadémiánk felnőtt csapata a Békéscsaba otthonában.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga
Moyra-Budaörs Handball
Budaörs
szep. 27.
17:00

DKKA
Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand Budaörs
2025-09-27T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat