„ACÉL A SZÍV!”
Idegenbe látogatunk a Liga Kupában
A Pénzügyőr otthonában folytatja a Liga Kupa küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese.
Négy találkozót követően négy győzelemmel áll a Liga Kupa C-csoportjának első helyén akadémiánk felnőtt együttese, mely a hátralévő két mérkőzésének eredményétől függetlenül már nem is végezhet ennél hátrébb a sorozat első körében. Ez persze nem jelenti azt, hogy utolsó két összecsapását már ne venné komolyan együttesünk, mely ma délelőtt tizenegy órától a fővárosban, a Pénzügyőr Kőér utcai csarnokában igyekszik gyarapítani pontjai számát.
Kézilabdázóink mai ellenfele öt találkozón van túl a sorozatban, s ugyan első három fellépését elveszítette, a Tempó KSE elleni dupla sikerének köszönhetően jelenleg a harmadik helyen áll a csoportban. A ma délelőtti összecsapás esélyeseinek egyértelműen a mieink számítanak, ám a Pénzügyőr játékosai a két gárda dunaújvárosi mérkőzésén is bizonyították, hogy nem lehet fél vállról venni őket, s biztosak lehetünk abban, hogy ma is mindent el fognak követni azért, hogy meglepjék kézilabdázóinkat.
Együttesünkhöz, illetve a Liga Kupához kapcsolódó információ még, hogy a Tempó KSE feladta a mieink elleni összecsapás pályaválasztói jogát, így a sorozat utolsó, hétfő esti csoportmeccsén nem a fővárosban, hanem a Dunaújvárosi Sportcsarnokban húznak szerelést kézilabdázóink.
További hírek
Végre győzelem
2019. okt. 21. #DKKA utánpótlásRemekül küzdve szerezte meg első sikerét az NB I/B-s felnőtt pontvadászatban akadémiánk U19-es együttese.
Korábban a kupában
2019. okt. 17.A DKKA már október 22-én lejátssza a Mosonmagyaróvár elleni Magyar Kupa meccset.
Ez igen!
2019. okt. 16.Remek játékkal sikerült pontot szereznünk az idei bajnokságban még veretlen DVSC otthonában.
Szurkolói busz a Győri Audi ETO KC elleni mérkőzésre
2019. okt. 16.Ahogy korábban ígértük, Akadémiánk lehetőséget szeretne biztosítani a jegyet és bérletet vásároló szurkolók számára, hogy lejussanak a nem Dunaújvárosban megrendezésre kerülő hazai NBI-es mérkőzéseinkre.
Debrecenbe látogatunk
2019. okt. 15.A remek formában lévő, a tabella második helyén álló Debrecen otthonában folytatja a K&H női kézilabda liga küzdelmeit akadémiánk felnőtt csapata.