„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Újabb biztos siker

2021. jan. 16.
  • Facebook

Könnyed, tízgólos győzelmet aratott akadémiánk felnőtt együttese a Pénzügyőr elleni Liga Kupa összecsapáson.

A Pénzügyőr vendégeként, a fővárosban folytatta a Liga Kupa küzdelmeit ma délelőtt tizenegy órától akadémiánk felnőtt együttese. Vágó Attila tanítványai a hazai 29-18-as siker után esélyesként várták a két gárda újabb összecsapását, bár azzal is tisztában volt mindenki, hogy a házigazdák mindent el fognak követni a bravúros eredmény eléréséért.

A nyitány azonban kézilabdázóink számára alakult jobban, ugyanis hiába szerzett gyorsan vezetést a Pénzügyőr, erre három találattal válaszoltak kézilabdázóink, akik Ferenczy góljaimnak is köszönhetően a 9. percben már 7-3-ra vezettek. A vendéglátók nem akartak leszakadni, Tóth és Mayer révén megfelezték hátrányukat, ám erre egy újabb 3-0-s etappal válaszoltak a mieink, így a játékrész derekához közeledve már 10-5-re vezetett a Kohász. Ekkor sem sikerült azonban még megtörni az ellenfelet, mely a 20. percig tartotta három-négygólos hátrányát, de a félidő hajrájában már egyértelműen az történt a pályán, amit a Kohász eltervezett, így az utolsó hét percet 5-1-re megnyerő akadémisták magabiztos, 19-11-es fórral vonulhattak a pihenőre.

A fölényes vezetés ellenére nem kényelmesedtek el kézilabdázóink a térfélcserét követően, s egymás után három gólt szerezve indították a második felvonást (11-22). Ekkor már jobbára fiatal játékosainak adott lehetőséget Vágó Attila, s bár a különbség nem nőtt úgy a csapatok között, mint az első harminc percben, így is tartotta 11-12 gólos előnyét akadémiánk még annak ellenére is, hogy sorozatban négy kiállítást is begyűjtöttek a mieink (16-27). A találkozó véghajrájához közeledve egyre inkább felpuhult együttesünk védekezése, s ezt gólokkal büntette a házigazda, ám a túloldalon Takács, Husti, Fodor és Matucza is rendre megtalálta az utat a fővárosiak kapujáig, így az utolsó percek sem hoztak izgalmat, s a DKKA végül sima 35-25-ös győzelemmel őrizte meg hibátlan mérlegét a sorozatban.

 

**FRISSÍTÉS**

 

Sajnos egy szomorú hír is jutott a nap végére. Felnőtt csapatunk beállója, Moutsogianni Theodóra közvetlenül gólszerzése után lent maradt a parkettán a találkozó során. A játékost a mérkőzés után orvosok megvizsgálták, és megállapították, hogy keresztszalag-szakadást szenvedett. A DKKA stábja és játékosai nevében mielőbbi gyógyulást kívánunk Mucónak!

 

 

Pénzügyőr SE – DKKA 25-35 (11-19)

A DKKA gólszerzői: Horváth 6, Fodor 5, Ferenczy 4, Takács 3, Kazai 3, Román 3, Barján 2, Szalai 2, Husti 2, Mihály 1, Bulath 1, Matucza 1, Moutsogianni 1, Nick 1.

További hírek

MKSZ decided to end youth contests

Befejezetté nyilvánították az utánpótlás-bajnokságokat

2021. ápr. 30. #DKKA utánpótlás

A Magyar Kézilabda Szövetség Szakmai- és Versenybizottsága a 2020-2021. évi valamennyi utánpótlás versenysorozatát befejezetté nyilvánítja, a csapatok számára azonban tornarendezési lehetőséget nyit meg a 2021. május 22.-június 30. közötti időszakra. 

Az MKSZ közleménye a sportesemények látogatásáról

Az MKSZ közleménye a sportesemények látogatásáról

2021. ápr. 28.

A Magyar Kézilabda Szövetség az alábbi hivatalos tájékoztatást adta ki, mely többek között a felnőtt és újraindítás esetén akár az utánpótlás kézilabda események rendezését is érintheti.

This time Loki won

Loki-öröm Debrecenben!

2021. ápr. 25.

Nem bírt a DVSC-vel akadémiánk felnőtt együttese a két gárda debreceni bajnokiján ma délután.

Nehéz meccs előtt!

Nehéz meccs előtt!

2021. ápr. 24.

Idegenben, a DVSC otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese vasárnap délután három órától.

Csak a szakmára figyelhetnek!

Csak a szakmára figyelhetnek!

2021. ápr. 15.

Az akadémia anyagi helyzetéről, a legfontosabb feladatokról, a közeljövő céljairól számolt be honlapunknak Vertig Csaba, akadémiánk januárban kinevezett új ügyvezetője.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
nov. 29.
11:00
Mohácsi TE 1888
Mohácsi TE
Városi Sportcsarnok Dunaújváros
2025-11-29T11:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat