„ACÉL A SZÍV!”
Szép sikerrel zártuk a csoportkört
Hibátlan teljesítménnyel fejezte be a Liga Kupa csoportkörét akadémiánk felnőtt együttese, mely erősen felforgatott összeállításban is sima győzelmet aratott a Tempo KSE ellen.
Utolsó mérkőzését játszotta a Liga Kupa C csoportjában a akadémiánk felnőtt csapata, mely ma este hat órától az NB I/B Keleti Csoportjában nyolcadik Tempo KSE gárdája ellen lépett pályára. Az összecsapásra eredetileg a Tempo KSE otthonában került volna sor, ám ellenfelünk lemondott a pályaválasztói jogról, így a két gárda egy hónappal ezelőtti találkozójához hasonlóan ezúttal is Dunaújvárosban mérték össze egymással erejüket a felek.
Vágó Attila vezetőedző ezúttal a fiatalabbaknak adott lehetőséget a Kohász kezdőcsapatában, s bár az első kélt gólt a vendégek szerezték, hamar fordítani tudott együttesünk, mely a hetedik percben már két góllal vezetett (3-5). Kézilabdázóink a folytatásban is jobban, pontosabban játszottak ellenfelüknél, s könnyen szerzett góljaikkal 9-4-re megléptek a "házigazdáktól", akiknek muszáj volt gyorsan időt is kérniük a 12. percben. A rövid pauza után kiegyenlítettebbé vált a játék, de meglehetősen sok volt a hiba mindkét oldalon, így a 20. percig nem változott a két gárda közti különbség (7-12). Vágó Attila a 22. percben rendelte magához tanítványait, akik támadásban és védekezésben is összekapták magukat a félidő hajrájára, így a szünetre már 18-9-es vezetéssel vonulhatott akadémiánk felnőtt együttese.
A térfélcsere után ismét valamivel több volt a hiba hazai oldalon, mint az első félidő hajrájában, így a fővárosiak az első öt percben két gólt is lefaragtak hátrányukból (13-20). Nem sokáig örülhetett azonban ennek ellenfelünk, mert Horváth és Schatzl találatai után már 23-13-as dunaújvárosi előnyt mutatott az eredményjelző, s innentől már tényleg csak az lehetett a kérdés, hogy milyen arányban nyeri a meccset együttesünk. Fiataljaink a tetemes előny tudatában sem vettek vissza, s bár egy-két hiba természetesen becsúszott, így is növelni tudták előnyüket (17-32). A véghajrá természetesen már semmi izgalmat nem tartogatott, s bár az utolsó perceket egy góllal megnyerte a Tempo KSE, a meccset végül nagyon simán, 36-22-re nyerte együttesünk, mely hibátlanul, hat győzelemmel fejezte be a Liga Kupa C csoportjának küzdelmeit.
Tempo KSE – DKKA 22-36 (9-18)
DKKA: Wéninger – Mihály 3, Barján 6, Román 6, Nick, Ferenczy 4, Schatzl 7. Csere: Matucza 3, Fodor 2, Horváth 3, Pál 2. Vezetőedző: Vágó Attila.
További hírek
Nem borult a papírforma
2022. szep. 16.Hiába tartotta magát jól sokáig, az első felvonás utolsó tíz percében veszítette el a DVSC elleni debreceni bajnokiját akadémiánk felnőtt együttese.
Bravúrra készül együttesünk
2022. szep. 15.A tavalyi bronzérmes otthonában is győzelmet tűzi ki maga elé akadémiánk felnőtt együttese a bajnokság újabb fordulójában.
Küzdelemből jeles: Döntetlen a fehérvári kézithrilleren
2022. szep. 09.Fordulatos, nagy csatában, az utolsó másodpercben szerzett góllal ért el 26-26-os döntetlent akadémiánk felnőtt együttese az Alba FKC elleni megyei rangadón.
Bérletinformáció
2022. szep. 08.Többen is érdeklődtek, ezért mérlegelve a helyzetet Akadémiánk úgy döntött, lehetővé teszi a bérlet vásárlását a 2022/23-as szezonra.
Megyei rangadó előtt
2022. szep. 08.Idegenben, az Alba FKC elleni mérkőzésen szerezheti meg második bajnoki győzelmét akadémiánk felnőtt együttese pénteken este hat órától.