„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Vácra látogatunk!

2021. jan. 29.
  • Facebook

Folytatná jó sorozatát akadémiánk felnőtt együttese, mely a Vác otthonában lép pályára szombaton délután.

Nem örülhetett sokáig az MTK ellen aratott remek hazai győzelemnek akadémiánk felnőtt csapata, mely a 31-28-as diadal másnapján újra munkába állt, hogy felkészüljön az előtte álló újabb feladatra. Mely szintén rettentően nehéznek ígérkezik, ugyanis Vágó Attila tanítványai szombaton délután negyed háromtól idegenben, a Vác otthonában vendégszerepelnek a K&H női kézilabda liga következő fordulójában.

Együttesünk hétvégi vetélytársa már tizenkét találkozón van túl az idei szezonban, s hét alkalommal győztesen hagyhatta el a pályát, míg ötször vereséget szenvedett, s eddig szerzett tizennégy pontjával a tabella hetedik helyét foglalja el. Nem feltétlenül a mieink tehát a holnapi összecsapás esélyesei, ám mint azt Vágó Attila vezetőedző elmondta, ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy eleve feltartott kezekkel lépnének pályára szombaton sőt, szeretnék tovább nyújtani idei jó sorozatukat:

- Lendületben vagyunk, ezt most ki lehet mondani. Erre a hétre két pontot kértem a lányoktól, ezt szerdán az MTK ellen sikerült megvalósítanunk, de evés közben jön meg az étvágy… Nyilván a Vác a szombati találkozó esélyese, ezzel tisztában vagyunk, egy nagyon erős csapatról van szó, stabilan ott vannak a nemzetközi kupában, viszont mi is mindent el fogunk követni azért, hogy ezt a jó szériát, amiben most vagyunk, folytatni tudjuk.

További hírek

A sereghajtóhoz látogatunk

A sereghajtóhoz látogatunk

2023. ápr. 28.

Ezúttal szeretné elkerülni a meglepetést akadémiánk felnőtt együttese a NEKA elleni bajnoki összecsapáson, melyet Balatonbogláron vívnak meg a mieink szombaton este hat órától.

Túl jól zárt a győri retesz

Túl jól zárt a győri retesz

2023. ápr. 18.

Hiába a jó kezdés, nem volt esélye a szoros meccsre akadémiánk felnőtt csapatának a remekül védekező címvédő ellen.

A címvédő ellen folytatjuk

A címvédő ellen folytatjuk

2023. ápr. 17.

A bajnoki aranyérem legnagyobb esélyese látogat a Dunaújvárosi Sportcsarnokba kedden délután öt órától.

A Vác is meghajolt a Kohász előtt

A Vác is meghajolt a Kohász előtt

2023. ápr. 15.

Remek csapatmunkával, kiváló egyéni teljesítményekkel aratott 34-31-es győzelmet a Vác elleni hazai bajnokin akadémiánk felnőtt együttese.

Pastrovics Melinda is Dunaújvárosban!

Pastrovics Melinda is Dunaújvárosban!

2023. ápr. 14. #DKKA utánpótlás

A korábbi válogatott, a Ferencvárossal magyar bajnok, EHF Kupa, valamint KEK győztes hálóőr a jövőben utánpótlás kapusedzői feladatokat lát el Akadémiánkon.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
szep. 13.
17:00
MOL Esztergom
Esztergom
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-13T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat