„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Most nem jött a bravúr

2021. jan. 30.
  • Facebook

Hiába vezetett az első félidő után, a másodikban sokat hibázott akadémiánk felnőtt együttese, így 34-29-es vereséget szenvedett a Vác otthonában.

Idegenben, a Vác elleni összecsapással folytatta a K&H női kézilabda liga küzdelmeit ma délután negyed háromtól akadémiánk felnőtt csapata. Bár a találkozó esélyeseinek a hazaiak számítottak, a mieink az újabb bravúr reményében vágtak neki az előttük álló mérkőzésnek.

Melynek első tíz perce meglehetősen hullámzó játékot hozott, mindkét oldalon sokat hibáztak a felek, ám míg a házigazdák a hibák ellenére is tudtak öt gólt szerezni az első tíz percben, addig a mieinknek ez csak kétszer sikerült, így nem is volt meglepő, hogy Vágó Attilának korán időt kellett kérnie (5-2). A rövid pauza után támadásban átállt hét a hat elleni játékra együttesünk, mely egyre többször állította megoldhatatlan feladat elél a vendéglátókat, s Ferenczy, Schatzl, valamint Bulath találataival a 17. percben sikerült egyenlíteni sőt, Ferenczy negyedik góljával a vezetést is átvette a DKKA (8-9). A váciak is gyorsan áttértek a hét a hat elleni játékra, s bár egyszer még tudtak fordítani, a félidő hajrájához közeledve sorozatban értékesítette támadásait a Kohász, mely a 27. percben már 16-13-ra vezetett. A házigazdák sem akartak azonban leszakadni, a 29. percben már az egyenlítésért támadhattak, ám az utolsó pillanatokban jobban összpontosítottak a mieink, s Horváth Gréta találatának köszönhetően 18-16-os előnyből várhatták a második felvonást.

Kézilabdázóink a fordulás után is góllal kezdtek, ám elég volt pár elhibázott támadás, valamint egy emberhátrány, hogy a váciak egalizáljanak (19-19). A Kohász játékosai sajnos egymás után szórtak el a labdákat támadásban, s ezekkel könyörtelenül éltek is a házigazdák, akik sorozatban szerezték a könnyű gólokat, így a 38. percben már 24-19-re vezettek. A nagyon elrontott első tíz perc ellenére is igyekezett kapaszkodni együttesünk, mely egy 3-0-s sorozattal csökkentette kétgólosra hátrányát, így újra teljesen nyílt lett a meccs (24-22). A további felzárkózást azonban újabb eladott labdák, rossz lövések akadályozták meg, s mikor az 53. percben ismét meglépett néggyel a váci alakulat, Vágó Attilának megint magához kellett hívnia tanítványait (29-25). A hajrában pontosabban játszó vendéglátók azonban már nem adták ki kezükből az előnyt sőt, még növelni is tudták azt, így végül 34-29-es sikert arattak a Kohász ellen, mely elsősorban a második félidő elején elkövetett hibáit okolhatja a vereségért.

Váci NKSE – DKKA 34-29 (16-18)

DKKA: Babovic – Mihály, Ferenczy 9, Bulath 5, Nick 2, Barján 1, Schatzl 1. Csere: Hlogyik Wéninger (kapusok), Szalai 3, Horváth 4, Dabevska 1, Kazai 1, Román 2, Fodor. Vezetőedző: Vágó Attila.

További hírek

Harmadszor az MTK ellen

Harmadszor az MTK ellen

2022. ápr. 02.

Megtartaná hibátlan idei mérlegét az MTK ellen akadémiánk felnőtt együttese a bajnokság újabb fordulójában.

Nagyszerű győzelmet arattak

Nagyszerű győzelmet arattak

2022. ápr. 01. #DKKA utánpótlás

A leány serdülő III. osztályban játszó csapatunk itthon tartotta a pontokat a Siófok KC ellen. 

Minden eredményből jutott

Minden eredményből jutott

2022. már. 28. #DKKA utánpótlás

Akadémiánk több csapata is pályára lépett a hétvégén

Hajrásiker az Érd ellen

Hajrásiker az Érd ellen

2022. már. 26.

A második félidőre feljavult a védekezésünk és kapusteljesítményünk is, így sikerült 32-29-es győzelmet aratni az Érd elleni bajnoki bajnokin.

Fontos pontokra hajtunk

Fontos pontokra hajtunk

2022. már. 25.

Nehéz hatvan perc vár felnőtt együttesünkre az Érd ellen, de hazai környezetben be kell gyűjteni a győzelmet szombaton délután öt órától.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat