„ACÉL A SZÍV!”
Elkészült a nyári program
Az Érd elleni találkozóval kezdi meg a felkészülési meccsek sorát felnőtt együttesünk ma délután a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. Ferlingékre több igen komoly megméretés is vár azonban még a bajnoki rajtig, most ezeket gyűjtöttük össze egy csokorba kedves szurkolóinknak.
A háromhetes, kemény edzésekkel teli időszak után ma végre már pályán is láthatjuk együttesünket, mely délután öttől az Érd elleni hazai találkozóval kezdi meg a felkészülési mérkőzések sorát. A mai remélhetőleg sikeres és hasznos edzőmeccset követően sem pihenhet meg Mátéfi Eszter együttese, melyre több torna és feladat vár még a bajnoki nyitányig.
Még ezen a héten pénteken, illetve szombaton is pályára lépnek Ferlingék, akik a cseh Vesely együttesét látják vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban: a csehek elleni első mérkőzésre pénteken kora este fél hattól, míg a második találkozóra szombaton délelőtt tizenegy órától kerül majd sor a sportcsarnokban. Jövő hét kedden, augusztus hatodikán a Vác csapata látogat Dunaújvárosba, hogy megmérkőzzön a mieinkkel, míg csütörtökön és pénteken Békéscsabára utaznak a mieink, akik a házigazdák mellett a Kolozsvár és a Zilah együtteseivel néznek majd farkasszemet.
Augusztus 17-én és 18-án már mi leszünk a házigazdák, s a Kohász Kupa küzdelmeiben három újabb mérkőzésen szurkolhatunk majd felnőtt csapatunknak, mely szombaton délelőtt tíz órától a Veszprém, este hattól a Békéscsaba ellen húsz szerelést, míg vasárnap délelőtt háromnegyed tizenkettőtől a Zilah elleni találkozóval zárul a torna kétnapos programja. A felkészülés hajrájához érve még egy nagyobb megméretés vár kézilabdázóinkra, akik augusztus 23-án és 24-én, Zilahon vendégszerepelnek egy nemzetközi viadalon azért, hogy minél jobban felkészüljenek a szeptember 1-jei bajnoki nyitányra, ahol már élesben kell bizonyítania Mátéfi Eszter tanítványainak a Veszprém otthonában.
A DKKA felkészülési találkozói:
2013. 07. 30. 17.00 Dunaújvárosi Kohász KA – Érdi VSE
2013. 08. 02. 17.30 Dunaújvárosi Kohász KA – Vesely (Cseh)
2013. 08. 03. 11.00 Dunaújvárosi Kohász KA – Vesely
2013. 08. 06. 16.30 Dunaújvárosi Kohász KA – Váci NKSE
2013. 08. 09-10. nemzetközi torna Békéscsabán a Kolozsvár, a Zilah, a Békéscsaba és a DKKA csapatainak részvételével
2013. 08. 17-18. Kohász Kupa
2013. 08. 17. 10.00 DKKA - Veszprém Barabás KC
2013. 08. 17. 11.45 Békéscsabai NKSE – Zilah
2013. 08. 17. 16.30 Zilah - Veszprém Barabás KC
2013. 08. 17. 18.00 DKKA - Békéscsabai NKSE
2013. 08. 18. 10.00 Békéscsabai NKSE - Veszprém Barabás KC
2013. 08. 18. 11.45 DKKA – Zilah
2013. 08. 23-24. nemzetközi torna Zilahon
További hírek
Strandkézilabdában is a legjobbak között
2022. jún. 05. #DKKA utánpótlásAz elmúlt hónapban több kiválasztót is tartott a válogatott serdülő és ifjúsági korú játékosok számára.
Visszatér az EHF Kupa-győztes kapus
2022. jún. 03.A Dunaújvárosba visszatérő kiváló hálóőr négy év után öltheti magára akadémiánk felnőtt együttesének mezét.
Negyedik hely a kupában
2022. máj. 29.Nem sikerült megszereznie a harmadik helyet együttesünknek a Magyar Kupában, miután a debreceni bronzmeccsen 27-20-as vereséget szenvedett a Siófoktól.
A bronzért játszhatunk a kupában
2022. máj. 28.Nem volt esély a Győr elleni elődöntőben, ám a bronzérem még összejöhet kézilabdázóinknak a Magyar Kupa négyes fináléjában.
Méltó szezonzárás
2022. máj. 27.A Magyar Kupa négyes döntőjében szerepel akadémiánk felnőtt együttese az előttünk álló hétvégén.