„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Ebben is több volt

2021. feb. 06.
  • Facebook

Hiába a 29 lőtt gól, elsősorban kihagyott helyzetei miatt szenvedett 34-29-es vereséget együttesünk a Mosonmagyaróvár elleni hazai bajnokin.

Az idei szezonban kiválóan szereplő Mosonmagyaróvár elleni hazai összecsapással folytatta a bajnoki küzdelmeket ma délután öt órától akadémiánk felnőtt együttese. A találkozónak az eddigi tizenegy meccsükből tízet megnyerő vendégek voltak az esélyesei, ám a mieink a bravúr reményében várták a kezdést, mely nem is alakult rosszul, ugyanis Szalai és Bulath találatai után már a 3. percben 2-0-ra vezetett a Kohász. Nem sokáig sajnos, mert a Mosonmagyaróvár Szemerey védései után előbb egalizált, majd a vezetést is átvette (2-3).

A folytatásban fej-fej mellett haladtak a csapatok, egészen a 16. percig, mikor Tóth Eszter révén először léptek meg kettővel vendégek, s mivel a mieink kihagyott helyzeteire újabb duplával válaszoltak a vendégek, Vágó Attilának muszáj volt időt kérnie a 19. percben (5-9). A mieink át is álltak a hét a hat elleni játékra, ám ez sem hozta meg a kívánt hatást, mert kézilabdázóink továbbra is sok hibával játszottak, így a 26. percben már hat góllal vezetett a Gyurka-csapat (8-14). A mieink persze nem adták fel, rendezték védekezésüket, s végre támadásban is pontosabban fejezték be lövéseiket, így sikerült is megfelezni hátrányukat, ám a félidő utolsó gólját az ellenfél szerezte, így 11-15-ös állással vonultak pihenőre a csapatok.

A térfélcsere után óriási tempót diktáltak a felek, sorozatban szerezték újabb és újabb góljaikat a játékosok, ám mivel a vendégek itt is valamivel pontosabbak voltak, a 36. perc elején ismét sikerült hat találattal meglépniük (15-21). Együttesünk igyekezett nagyon, ám újabb hetest, majd ziccert is hibázott, s mikor a 40. percben megszerezte 24. gólját is a vendégcsapat, már eldőlni látszott a pontok sorsa (17-24). Kézilabdázóink azonban ennek ellenére sem adták fel, Babovic védéseinek is köszönhetően öt percig nem kaptak gólt, miközben a túloldalon sorozatban ötször is eredményesek voltak, így a második félidő derekához érve újra teljesen nyílt lett a meccs (22-24).

A Mosonmagyaróvár sajnos még időben kapcsolt, Katona és Szarkova góljaival duplázta meg előnyét, s bár innen még egyszer visszajött kettőre együttesünk, a véghajrá előtt újra jöttek a kihagyott hazai helyzetek és az ebből lőtt gyors vendégtalálatok, így az 51. percben ismét öttel állt közelebb a sikerhez az ellenfél (24-29). A véghajrában lett volna lehetősége ismét felzárkóznia a mieinknek, ám mínusz háromnál több támadást is elhibázott, így már nem volt visszaút, mert a Mosonmagyaróvár megőrizte előnyét, s végül 34-29-es sikert aratva vitték el a pontokat a Dunaújvárosi Sportcsarnokból.

DKKA – Mosonmagyaróvár 29-34 (11-15)

A DKKA gólszerzői: Bulath 9, Kazai 7, Szalai 4, Ferenczy 2, Dabevska 2, Mihály 2, Barján 1, Román 1, Nick 1.

További hírek

Idegenben is a két pontért lépünk pályára

Idegenben is a két pontért lépünk pályára

2024. jan. 19.

A Budaörs vendégeként folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.

Újabb fontos Kohász-győzelem

Újabb fontos Kohász-győzelem

2024. jan. 13.

Szinte végig vezetve, mégis fordulatos, izgalmakban gazdag mérkőzésen aratott háromgólos sikert a Kisvárda elleni hazai bajnokin a DKKA női kézilabda csapata.

Négypontos meccs a Kisvárda ellen

Négypontos meccs a Kisvárda ellen

2024. jan. 12.

Hazai környezetben, a győzelem reményében folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.

Győzelem és továbbjutás a kupában

Győzelem és továbbjutás a kupában

2024. jan. 06.

Szinte végig vezetve aratott 31-27-es sikert a Békéscsaba ellen, így bejutott a Magyar Kupa ötödik fordulójába akadémiánk felnőtt együttese.

Szép évkezdésben bízik a DKKA

Szép évkezdésben bízik a DKKA

2024. jan. 05.

A győzelem és a továbbjutás reményében öltenek szerelést kézilabdázóink a Magyar Kupa negyedik fordulójában a Békéscsaba ellen szombaton délután négy órától.

  • további hírek

Következő mérkőzés

K&H női liga
DVSC SCHAEFFLER
DVSC
máj. 10.
18:00

DKKA
Hódos Imre Rendezvénycsarnok Debrecen
2025-05-10T18:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat