„ACÉL A SZÍV!”
Ketten távoznak a DKKA-tól
Ferenczy Fruzsina és Schatzl Natalie is a Vác együttesében folytatja pályafutását 2021/2022-es szezonban.
Hivatalos honlapján jelentette be új igazolásait szerda délelőtt a Vác női kézilabda csapata. A bajnoki tabellán jelenleg hatodik alakulat közleménye érintette a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttesét is, ugyanis akadémiánk két játékosa, Ferenczy Fruzsina és Schatzl Natalie is a Dunakanyar központjában folytatja pályafutását a 2021/2022-es szezonban, s mint az a váciak közleményéből kiderült, mindketten 2023. június 30-áig kötelezték el magukat új csapatuknál.
További hírek
Teher nélkül játszhatunk
2022. máj. 13.A bajnoki címre hajtó Győri Audi ETO KC elleni találkozóval folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután.
Biztos siker a Vasas ellen
2022. máj. 07.Parádés első félidő után még egy kis "lazítás" is belefért, de akadémiánk felnőtt együttese így is sima, 34-28-as győzelmet aratott a Vasas elleni hazai bajnokin.
Revansra készül a Kohász
2022. máj. 06.A Vasas elleni hazai mérkőzésen csak és kizárólag a két pont megszerzése lehet a célja akadémiánk felnőtt csapatának szombaton délután öt órától.
Siófoki öröm a Balaton partján
2022. ápr. 30.Szűk negyven percig tudta tartani a lépést akadémiánk felnőtt együttese a Siófokkal, ám a házigazdák végül hét góllal legyőzték kézilabdázóinkat.
Bravúrban bízva utazunk Siófoka
2022. ápr. 29.Nehéz hatvan perc vár akadémiánk felnőtt együttesére a Balaton partján, ám kézilabdázóink ennek ellenére is szeretnének meglepetést okozni szombat esti bajnokijukon.