„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Csak így tovább

2013. aug. 01.
  • Facebook

Az Érd ellen játszotta első felkészülési mérkőzését együttesünk, mely végül nagy csatában 30-30-as döntetlenre végzett a tavalyi bajnokság bronzérmesével. A találkozó tapasztalatairól, s a hétvégi összecsapásokkal kapcsolatos várakozásokról csapatunk kiválóságát, Ferling Bernadettet kérdeztük.

Hosszú idő után újra mérkőzést játszott csapatunk, mely kedden az Érd ellen húzott újra meccsszerelést a felkészülési időszak első hónapjának végéhez érve. A tavalyi bronzérmes elleni összecsapás olykor szép játékot, nagy küzdelmet, s végül 30-30-as döntetlent hozott, s a mutatott teljesítmény elnyerte Mátéfi Eszter vezetőedző tetszését is.
Nem pihenhetnek azonban sokat a Kohász kézilabdázói, ugyanis holnap, illetve szombaton újabb két mérkőzés vár a csapatra, méghozzá a cseh HC Britterm Veselí nad Moravou gárdája ellen. A pénteki találkozó este fél hatkor, míg a szombati délelőtt tizenegykor kezdődik, melyeken remélhetőleg ismét szép játékkal örvendeztetik meg lányaink a kilátogató szurkolókat.
Ebben bízik Ferling Bernadett is, akit az Érd elleni meccs tapasztalatairól kérdeztünk a ma délelőtti futóedzés után.
- Úgy érzem várakozáson felül teljesítettünk a keddi mérkőzésen, hiszen ahhoz képest, hogy első edzőmérkőzésünket játszottuk, igen jól teljesítettünk. Sokat számított persze az is, hogy az újak érkezésével volt több variációs lehetőségünk is volt, többet is tudtunk cserélni, így a mérkőzés végén is volt bennünk erő az egyenlítésre, bár a győzelem megszerzésére is volt esélyünk. Én személy szerint nagyon vártam már a mérkőzést, izgultam, hogy milyen lesz újra együtt játszani Anitával és Melindával is, akikkel a múltban együtt töltött időszak, illetve az azonos iskola miatt azért könnyű volt "szót érteni" a pályán.
Mint ismert, pénteken és szombaton újabb két meccs vár a csapatra, melyektől nem csak mi, hanem Detti is jó játékot, s természetesen győzelmeket vár.
- Tavaly náluk játszottunk két mérkőzést, azok felemásra sikeredtek, ezért most abban bízom, hogy meg tudjuk ismételni a kedden mutatott játékunkat, s győztesen hagyhatjuk majd el a pályát pénteken, illetve szombaton is. Ezt kiszámítani a jelenlegi időszakban azonban nem könnyű, hiszen nagyon komoly fizikai munkát végzünk, de ez most így van rendjén. Remélem, hogy küzdelmes, hasznos találkozókat játszunk pénteken, illetve szombaton is, hiszen csak ezekkel lehet fejlődni. A védekezésünkön van még mit csiszolni, ami nem is meglepő, hiszen több új emberünk is van, s még össze kell szoknunk, de jó úton haladunk, ezért azt várom, hogy az új idényben is kemény védekezéssel, gyors támadójátékkal tudjuk meglepni majd vetélytársainkat, s az lesz ránk jellemző, hogy minden meccsen a győzelemre törve lépünk majd pályára.

További hírek

BL Győztes DUNAFERR 1999

BL Győztes DUNAFERR 1999

2019. máj. 16.

Húsz évvel ezelőtt éppen ezen a napon érte el legnagyobb klubsikerét a dunaújvárosi felnőtt női kézilabda

Szurkolói felhívás

Szurkolói felhívás

2019. máj. 16.

Nyakacska Zsolt, akadémiánk ügyvezetője az alábbi, szurkolók felé intézett felhívást juttatta el hozzánk.

Győzelemmel zártak a fiatalok

Győzelemmel zártak a fiatalok

2019. máj. 16. #DKKA utánpótlás

Akadémiánk serdülő és ifjúsági együttese is sikerrel zárta a korosztályos bajnokságok küzdelmeit.

Hazai búcsú a szezontól!

Hazai búcsú a szezontól!

2019. máj. 14.

Az Érd elleni hazai mérkőzéssel vesz búcsút az idei szezontól akadémiánk felnőtt együttese május 18-án este hat órától!

Bravúros szereplés az NB I/B-ben

Bravúros szereplés az NB I/B-ben

2019. máj. 12. #DKKA utánpótlás

Szombathelyi győzelmével az ötödik helyen fejezte a felnőtt NB I/B idei küzdelmeit akadémiánk U19-es csapata.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga
Moyra-Budaörs Handball
Budaörs
szep. 27.
17:00

DKKA
Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand Budaörs
2025-09-27T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat