„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Kár érte!

2021. feb. 13.
  • Facebook

Nem tudott egyenletesen jó teljesítményt nyújtani, így pont nélkül zárta kisvárdai túráját akadémiánk felnőtt együttese.

A tabellán éppen előtte álló Kisvárda otthonában folytatta a K&H női kézilabda liga küzdelmeit ma este hat órától akadémiánk felnőtt együttese, mely két vereség után, a siker reményében vágott neki az összecsapásnak.

Mely nem is kezdődött rosszul a mieink számára, ugyanis első két támadásából két gólt szerzett a DKKA, ám ezzel hat percig el is lőtte puskaporát együttesünk, így a vendéglátók sorozatban lőtt négy találattal fordítani tudtak (4-2). A mieink hosszú gólcsendjét Szalai törte meg, ám a házigazdák tartani tudták egy-kétgólos előnyüket sőt, a játékrész derekához közeledve volt játékosunk, Dombi Luca mattolta kétszer is Wéningert, így a 15. percben muszáj volt időt kérnie Vágó Attilának (9-5). A rövid pauza után Kazai és Szalai révén sikerült megfelezni a hátrányt, de ezt sem sikerült meglovagolnia kézilabdázóinknak, akik a játékrész hajrájához közeledve több bosszantó technikai hibát is elkövettek, s ezt könyörtelenül kihasználta a Kisvárda, mely 12-9 után egy újabb 4-0-s etapot produkálva húzott el a Kohásztól, s mivel az utolsó percekben sem tudtak feljavulni a mieink, így a szünetre 18-11-es fórral vonulhattak a hazaiak.

A térfélcsere után óriási változásra lett volna szükség ahhoz, hogy visszajöjjön a meccsbe együttesünk, mely persze igyekezett elkövetni ezért mindent, s az első öt percben három gólt szerezve zárkózott fel vetélytársára sőt, mikor a 40. percben Szalai megszerezte negyedik gólját is, újra teljesen nyílt lett a meccs (20-17). A következő tíz percben három-három találatnak örülhettek a felek, majd sajnos újra elkezdtek hibázni a mieink, így az 53. perc derekán megduplázta előnyét a házigazda, s végleg eldőlni látszott a találkozó (26-20). A mieink ennek ellenére sem adták fel, de hiába indítottak nagy hajrát, s zárkóztak fel két gólra, elfogyott az idejük, így végül a Kisvárda örülhetett a 28-26-os győzelemnek, s ezzel együtt annak is, hogy négy ponttal leszakította a tabella tizenegyedik helyére visszacsúszó akadémistákat.

Kisvárda – DKKA 28-26 (18-11)
Gólszerzőink: Szalai 6, Bulath 3, Horváth 3, Mihály 2, Barján 2, Ferenczy 2, Fodor 2, Kazai 2, Schatzl 2, Román 1, Nick 1.

További hírek

Tájékoztatás!

Tájékoztatás!

2020. ápr. 20.

Akadémiánk ügyvezetője az alábbi közleményben tájékoztatja a szurkolókat a DKKA-nál meghozott intézkedésekről április, május, június hónapokat illetően.

Alakul a DKKA kerete!

Alakul a DKKA kerete!

2020. ápr. 16.

Jelentősen átalakul akadémiánk felnőtt együttesének játékoskerete, melyhez hét új játékos már biztosan csatlakozik a 2020/2021-es szezonban.

Élő: Sajtótájékoztató bejelentésekkel

Élő: Sajtótájékoztató bejelentésekkel

2020. ápr. 16.

11 órától élőben jelentkezünk!

Csapatunk sajtótájékoztató keretében jelenti be a jövő évi keretét, illetve egyéb fontos információkkal is igyekszik szolgálni a szurkolók számára a jövőre vonatkozóan. A tájékoztató online figyelemmel követhető.

Tagdíjak fizetése

Tagdíjak fizetése

2020. ápr. 15. #DKKA utánpótlás

Ügyvezetőnk a következő tájékoztatással fordul a szülőkhöz és játékosokhoz a tagsági díjak fizetésével kapcsolatban.

Hivatalos: Vége a szezonnak!

Hivatalos: Vége a szezonnak!

2020. ápr. 09.

A Magyar Kézilabda Szövetség elnöksége véget vetett a 2019/2020-as hazai bajnoki és kupaküzdelmeknek.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
dec. 30.
17:00
Vác
Vác
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-12-30T17:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat