„ACÉL A SZÍV!”
Búcsú a Magyar Kupától!
Nagyot küzdött, egészen a véghajráig volt esélye a továbbjutásra is, ám végül 29-25-ös vereséget szenvedett együttesünk a Kisvárda elleni kupamérkőzésen.
Azok után, hogy szombaton 28-26-os vereséget szenvedett, ma újra Kisvárdán lépett pályára akadémiánk felnőtt csapata, ám ezúttal a Magyar Kupában kellett bizonyítania Vágó Attila tanítványainak. Mivel kézilabdázóinkra a hétvégén kulcsfontosságú mérkőzés vár a Békéscsaba ellen, ezért Hlogyik Petra, Bulath Anita, Szalai Babett, illetve Kazai Anita is pihenőt kapott a szakvezetéstől, ugyanakkor azok, akik pályára léptek, nagyon bátran, s ami még fontosabb eredményesen kezdték a találkozót.
A Kohász ugyanis hamar magához ragadta a kezdeményezést, így rendre a házigazdáknak kellett futniuk az eredmény után, ám a 8. perc végén így is három találattal, 6-3-ra vezettek a mieink. Hiába azonban az előny, egy háromperces dunaújvárosi rövidzárlatot sorozatban szerzett öt góllal büntettek meg a vendéglátók, így Vágó Attilának muszáj volt időt kérnie a 14. percben (9-7). A rövid pauzával sikerült megtörni a hazaiak lendületét, így a folytatásban felváltva szerezték góljaikat a csapatok, s ugyan a mieinknek többször is lett volna lehetőségük az egyenlítésre, a kulcspillanatokban rendre becsúszott egy hiba (13-12). Ezzel együtt is rendkívül kiélezett csatát hozott az első felvonás, melynek utolsó perceiben ugyan a Kisvárda volt pontosabb, ám így is ígért még izgalmakat a második félidő (15-13).
Melynek első öt perce kiegyenlített küzdelmet hozott két-két találattal, majd 17-15 után az akadémisták vágtak ki egy 5-0-s rohamot, így a 41. percben már háromgólos dunaújvárosi fórnak örülhettünk (17-20). Ekkor azonban újra hullámvölgybe kerültek kézilabdázóink, támadásban több helyzetet is kihagytak, s hiába kért időt Vágó Attila, a játékrész derekán ismét átvette a vezetést a Kisvárda, mely két üres kapus találattal 23-21-re "meglépett" együttesünktől. Horváth Grétáék ekkor sem adták fel, s még az 54. percben sem lehetett megjósolni, ki örülhet majd a végén (26-25). A következő két gólt azonban a házigazdák szerezték, s ugyan Vágó Attila ismét magához rendelte tanítványait, az utolsó percekben Pásztor Bettina sorozatban védte a dunaújvárosi próbálkozásokat, így végül a Kisvárda örülhetett a 29-25-ös győzelemnek, s ezzel együtt a továbbjutásnak is.
Kisvárda – DKKA 29-25 (15-13)
Gólszerzőink: Barján 7, Horváth 5, Krupják-Molnár 3, Román 3, Dabevska 3, Husti 2, Schatzl 1, Fodor 1.
További hírek
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT ODAFENT!
2020. okt. 02.44 éves lenne ma! A magyar válogatott és a Dunaferr női kézilabda-csapatának világhírű beállósa 28 évesen, 2005. január 19-én vesztette életét autóbalesetben. KULCSÁR ANITA éppen edzésre tartott Dunaújvárosba, amikor autója megcsúszott és fának csapódott, majd kigyulladt.
Zumba dobta fel a hangulatot
2020. okt. 01.A válogatott-összetartás miatt szünet van a női kézilabda-bajnokságban, így most több lehetőség van azokat a dolgokat gyakorolni, amiket a sűrű versenynaptár miatt a meccsek között nem nagyon lehet. A csütörtök reggeli tréning egészen különleges volt.
Meglepetésre készültünk, közel voltunk hozzá!
2020. szep. 24.Újabb fejezet a "Rácalmási-csaták" sorozatból. Most nem sikerült győzni és a meccs képe alapján a döntetlen lett volna az igazságos eredmény. A csapat viszont akkorát alkotott, hogy a jövőre nézve nagyon pozitív a kép.
Bulath Anita más szerepkörben
2020. szep. 22.Szerdán, szeptember 23-án 18 órától a DKKA zárt kapus mérkőzésen fogadja a Debrecent Rácalmáson. A felkészülésben nagy segítséget nyújtott a sérült Bulath Anita, aki nagyon jól ismeri az ellenfelet.
Győzelem a 4.fordulóban a fiatalok ellen
2020. szep. 16.Végig vezetve nyert a szerdai zárt kapus bajnoki mérkőzésen a DKKA kézilabda-együttese a Boglári Akadémia-SZISE ellen. Igaz, az utolsó perc izgalmasra sikeredett.