„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Másodszor is biztosan

2013. aug. 04.
  • Facebook

A pénteki kiütés után szombaton is nagyon könnyen győzte le együttesünk a HC Britterm Veselí nad Moravou gárdáját. A két csapat második találkozóján több volt a hiba, mint az első felvonásban, ám a mieink sikerét ezúttal sem fenyegette semmi veszély.

A pénteki 37-16-os győzelem után szombaton délelőtt tizenegy órától is megmérkőzött csapatunk a HC Britterm Veselí nad Moravou együttesével. Ezen az összecsapáson már egy harcosabb ellenféllel találta magát szembe Mátéfi Eszter gárdája, ám a kezdésre így sem lehetett panasza Bulathéknak, akik Ferling vezérletével ezúttal is erősebben kezdtek vetélytársuknál. Ugyan az első hazai találatra négy percet kellett várni, a hetedik percben már öt, míg a tizenkettedikben már hét találat volt a Kohász előnye, ezért a vendégeknek ismét korán időt kellett kérniük (10-3). A folytatásban pontosabban, s gólerősebben játszottak a csehek is, akik nem csak tartani tudták hátrányukat, hanem olykor kicsit csökkenteni is, ám a mieink vezetését így sem fenyegette veszély sőt, a hajrában Vincze góljaival visszaállították a két gárda közti korábbi különbséget (17-10).
A térfélcserét követően mindössze kilenc percet kellett várni arra, hogy tízgólosra duzzadjon a mieink vezetése, s bár Mátéfi Eszter rengeteget variálta csapata felállását, a játékrész derekáig tovább növelte előnyét a Kohász (25-13). Ekkor jött egy kisebb holtpont a csapatok játékában, ami miatt több hibát láthattunk mindkét oldalon, de hiába jött fel többször is tízen belülre a cseh egylet, a véghajrában ismét magára talált együttesünk, mely a fiatal Ács bombáival, valamint Berta és Gera elfutásaival növelte előnyét, s végül 32-19-re nyerte a két gárda szombati összecsapását.

DKKA - HC Britterm Veselí nad Moravou
32-19
(17-10)
DKKA: Csapó, Hosszu 2, Bulath 4, Vincze 2, Takács D. 2, Ferling 6, Berta 6. Csere: Vig, Pisák (kapusok), Gera 4, Sánta 1, Rádl 1, Takács F. 2, Vadász, Ács 2. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.

További hírek

Hazai pálya! - Állj Te is az összefogás mellé!

Hazai pálya! - Állj Te is az összefogás mellé!

2020. már. 24.

Most hazai pályán, otthon kell a legjobbnak lennünk!

Tájékoztatás!

Tájékoztatás!

2020. már. 16.

A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia határozatlan ideig minden korosztályt illetően felfüggeszti a teljeskörű edzéseit.

Részvétnyilvánítás

Részvétnyilvánítás

2020. már. 16.

Sajnálattal értesültünk, hogy hosszan tartó súlyos betegség után életének 58. évében elhunyt az FTC kézilabda szakosztályának korábbi ügyvezetője, Hemela Zsolt.

Friss hír - felfüggeszti versenyeit az MKSZ

Friss hír - felfüggeszti versenyeit az MKSZ

2020. már. 13. #DKKA utánpótlás

A Magyar Kézilabda Szövetség a koronavírus helyzet kapcsán ma este újabb közleményt adott ki.

MKSZ döntések a koronavírussal kapcsolatban

MKSZ döntések a koronavírussal kapcsolatban

2020. már. 13. #DKKA utánpótlás

A Magyar Kézilabda Szövetség a koronavírus helyzet kapcsán az alábbi hivatalos tájékoztatást adta ki, mely többek között a felnőtt és utánpótlás kézilabda események rendezését is érinti.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
dec. 30.
17:00
Vác
Vác
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-12-30T17:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat