„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Most már muszáj nyerni!

2021. feb. 19.
  • Facebook

A sereghajtó Békéscsaba elleni hazai mérkőzéssel folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt csapata.

Sajnos a Kisvárda elleni bajnoki és kupamérkőzés sem úgy alakult, ahogy azt akadémiánk felnőtt együttese elképzelte, mert előbb 28-26-ra, majd alaposan átalakított kerettel ugyan, de 29-25-re kaptunk ki a házigazdáktól. Utóbbi találkozó egyben azt is jelentette, hogy a Magyar Kupa véget ért a mieink számára, ugyanakkor a bajnokságban várnak még feladatok a csapatra, mely most szombaton délután öt órától hazai környezetben lép pályára egy olyan mérkőzésen, melyen elvárható tőle a két bajnoki pont megszerzése.

A mieink holnapi vetélytársa ugyanis az a Békéscsaba lesz, mely eddig lejátszott tizenegy találkozójából tizenegyet elveszítve áll a K&H női kézilabda liga utolsó helyén, s ha a papírformát nézzük, szombaton sem ellenfelünk lesz az összecsapás esélyese. Kézilabdázóink nem is titkolják, hogy a hét mérkőzései közül egyértelműen a Békéscsaba elleni a fontosabb, s mint azt Vágó Attila vezetőedző elárulta, a remélt szombati sikerért a keddi kupameccset is "beáldozták":

- Az egész hetet úgy építettük fel, hogy szombatra legyünk kihegyezve, a keddi Magyar Kupa meccset is felkészülésnek fogtuk fel, a heti munkát is úgy végeztük el, hogy a szombati meccsre legyen kész a csapat. A célunk egyértelműen a győzelem megszerzése, s bár ez nem lesz egyszerű, mert a Békéscsaba az életéért küzd, de nekünk, ha törik, ha szakad, itthon kell tartanunk a két pontot.

További hírek

New coaches at the Academy

Bővülő utánpótlás szakág

2021. aug. 04. #DKKA utánpótlás

A héten már az utánpótlás csapataink is elkezdték a felkészülést.

Sima sikerek az edzőmeccseken

Sima sikerek az edzőmeccseken

2021. júl. 31.

Idegenben és itthon is magabiztos győzelemnek örülhetett akadémiánk felnőtt együttese.

Elkészült a sorsolás

Elkészült a sorsolás

2021. júl. 23.

Hazai pályán kezdi, s itthon is fejezi be a 2021/2022-es bajnoki szezon küzdelmeit a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata.

Adults at work again!

Újra munkában a felnőttek!

2021. júl. 19.

Új szakmai igazgatóval, szinte teljes kerettel kezdte meg a felkészülést a 2021/2022-es szezon küzdelmeire akadémiánk felnőtt együttese.

They are professionals

Profiként számolnak velük!

2021. júl. 17. #DKKA utánpótlás

Három fiatal játékos írt alá hosszútávú szerződést csapatunkkal.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga
MOL Esztergom
Esztergom
feb. 18.
18:00

DKKA
Suzuki Aréna Esztergom
2026-02-18T18:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat