„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Bajnoki menetrend

2013. aug. 06.
  • Facebook

Ugyan akadnak még kérdőjelek, de gyakorlatilag elkészült együttesünk bajnoki menetrendje, mely szerint a Siófok elleni meccseknek még nincs kezdési ideje, ám a többi találkozó időpontját már most meg tudjuk osztani szurkolóinkkal.

A bajnoki rajtig még ugyan még aludhatunk párat, hiszen még javában tart a felkészülés, ám a Kohász menetrendje gyakorlatilag véglegesnek tekinthető, derül ki a szövetség honlapjának "tájékoztatójából". Mely szerint csapatunk augusztus 31-én, a Veszprém ellen kezdi meg szereplését az új bajnoki szezon küzdelmeiben, ám az első hazai összecsapásra sem kell sokat várni, hiszen szeptember 7-én a Vác látogat a Dunaújvárosi Sportcsarnokba. A folytatásban sem fognak unatkozni játékosaink, akikre hétről hétre kemény feladatok várnak majd, s bár a kilencedik fordulóban sorra kerülő Siófok elleni meccsnek még nincs meg a kezdési időpontja, a többi bajnokira már most elkezdhetnek készülni szurkolóink.

A hivatalos bajnoki menetrend:

2013. augusztus 31. 18:00 Veszprém Barabás KC -  Dunaújvárosi KKA 
2013. szeptember 7. 18:00  Dunaújvárosi KKA  - Váci NKSE
2013. szeptember 13. 18:00 DVSC -  Dunaújvárosi KKA 
2013. szeptember 18. 18:00  Dunaújvárosi KKA    - FTC-Rail Cargo Hungaria
2013. szeptember 22. 18:00 Fehérvár KC -   Dunaújvárosi KKA
2013. szeptember 28. 18:00      Dunaújvárosi KKA  - Győri Audi ETO KC
2013. október 4. 18:00 Békéscsabai ENK SE -     Dunaújvárosi KKA
 2013. október 12. 18:00     Dunaújvárosi KKA  - MTK-Budapest 
2013. október 20. Siófok KC-Galerius Fürdő -  Dunaújvárosi KKA
2013. november 10. 18:00 Eszterházy KFSC -   Dunaújvárosi KKA
2013. november 23. 18:00 Dunaújvárosi KKA - Érd
2013. december 29. 18:00 Dunaújvárosi KKA - Veszprém Barabás KC
2014. január 4. 18:00 Váci NKSE - Dunaújvárosi KKA
2014. január 11. 18:00 Dunaújvárosi KKA - DVSC
2014. január 18. 18:00 FTC-Rail Cargo Hungaria - Dunaújvárosi KKA
2014. január 22. 18:00 Dunaújvárosi KKA - Fehérvár KC
2014. január 25. 18:00 Győri Audi ETO KC - Dunaújvárosi KKA
2014. február 1. 18:00 Dunaújvárosi KKA - Békéscsabai ENK SE
2014. február 15. 18:00 MTK-Budapest - Dunaújvárosi KKA
2014. február 23. Dunaújvárosi KKA - Siófok KC-Galerius Fürdő
2014. március 1. 18:00 Dunaújvárosi KKA - Eszterházy KFSC
2014. március 8. 18:00 Érd - Dunaújvárosi KKA

További hírek

Csapó Kyra Metzbe szerződött

Csapó Kyra Metzbe szerződött

2017. okt. 28.

Akadémiánk saját nevelésű kapusa a francia bajnokságban és a BL-ben is hibátlanul szereplő Metz együttesében játszik a szezon hátralévő részében.

Nem bírtunk a győri fallal

Nem bírtunk a győri fallal

2017. okt. 27.

A házigazda győriek magabiztos, 29-17-es sikert arattak együttesünk ellen a K&H női kézilabda liga ma esti fordulójában.

A címvédő következik

A címvédő következik

2017. okt. 27.

A bajnoki címvédő, s a hazai pontvadászatban hibátlan Győr otthonába látogat együttesünk ma este.

Beharangozó a Győri Audi ETO KC -  DKKA   K&H női kézilabda liga - 6. forduló.

Beharangozó a Győri Audi ETO KC -  DKKA   K&H női kézilabda liga - 6. forduló.

2017. okt. 26.

Beharangozó a Győri Audi ETO KC -  DKKA   K&H női kézilabda liga - 6. forduló.
A mérkőzés időpontja 2017. október 27., 18:00

Megérdemelten jutottunk tovább

Megérdemelten jutottunk tovább

2017. okt. 25.

A CSM Roman együttesétől elszenvedett kétgólos vereség ellenére is megérdemelten jutott tovább csapatunk az EHF Kupa harmadik körébe.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
szep. 13.
17:00
MOL Esztergom
Esztergom
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-13T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat