„ACÉL A SZÍV!”
Bajnoki menetrend
Ugyan akadnak még kérdőjelek, de gyakorlatilag elkészült együttesünk bajnoki menetrendje, mely szerint a Siófok elleni meccseknek még nincs kezdési ideje, ám a többi találkozó időpontját már most meg tudjuk osztani szurkolóinkkal.
A bajnoki rajtig még ugyan még aludhatunk párat, hiszen még javában tart a felkészülés, ám a Kohász menetrendje gyakorlatilag véglegesnek tekinthető, derül ki a szövetség honlapjának "tájékoztatójából". Mely szerint csapatunk augusztus 31-én, a Veszprém ellen kezdi meg szereplését az új bajnoki szezon küzdelmeiben, ám az első hazai összecsapásra sem kell sokat várni, hiszen szeptember 7-én a Vác látogat a Dunaújvárosi Sportcsarnokba. A folytatásban sem fognak unatkozni játékosaink, akikre hétről hétre kemény feladatok várnak majd, s bár a kilencedik fordulóban sorra kerülő Siófok elleni meccsnek még nincs meg a kezdési időpontja, a többi bajnokira már most elkezdhetnek készülni szurkolóink.
A hivatalos bajnoki menetrend:
2013. augusztus 31. 18:00 Veszprém Barabás KC -
2013. szeptember 7. 18:00 Dunaújvárosi KKA - Váci NKSE
2013. szeptember 13. 18:00 DVSC - Dunaújvárosi KKA
2013. szeptember 18. 18:00 Dunaújvárosi KKA - FTC-Rail Cargo Hungaria
2013. szeptember 22. 18:00 Fehérvár KC - Dunaújvárosi KKA
2013. szeptember 28. 18:00 Dunaújvárosi KKA - Győri Audi ETO KC
2013. október 4. 18:00 Békéscsabai ENK SE - Dunaújvárosi KKA
2013. október 12. 18:00 Dunaújvárosi KKA - MTK-Budapest
2013. október 20. Siófok KC-Galerius Fürdő - Dunaújvárosi KKA
2013. november 10. 18:00 Eszterházy KFSC - Dunaújvárosi KKA
2013. november 23. 18:00 Dunaújvárosi KKA - Érd
2013. december 29. 18:00 Dunaújvárosi KKA - Veszprém Barabás KC
2014. január 4. 18:00 Váci NKSE - Dunaújvárosi KKA
2014. január 11. 18:00 Dunaújvárosi KKA - DVSC
2014. január 18. 18:00 FTC-Rail Cargo Hungaria - Dunaújvárosi KKA
2014. január 22. 18:00 Dunaújvárosi KKA - Fehérvár KC
2014. január 25. 18:00 Győri Audi ETO KC - Dunaújvárosi KKA
2014. február 1. 18:00 Dunaújvárosi KKA - Békéscsabai ENK SE
2014. február 15. 18:00 MTK-Budapest - Dunaújvárosi KKA
2014. február 23. Dunaújvárosi KKA - Siófok KC-Galerius Fürdő
2014. március 1. 18:00 Dunaújvárosi KKA - Eszterházy KFSC
2014. március 8. 18:00 Érd - Dunaújvárosi KKA
További hírek
I.BioTechUSA Jótékonysági Kézilabda Kupa sajtótájékoztató
2020. aug. 15.A koronavírus-járvány miatt nehéz anyagi helyzetbe került családok sportoló gyerekeinek támogatására fogott össze a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia (DKKA) valamint a BioTechUSA, Európa egyik legnagyobb és legdinamikusabban növekvő étrend-kiegészítő gyártója. A Kohászt működtető DKKA Nonprofit Kft. szervezésében, rendhagyó felkészülési tornát rendeznek.
DKKA online sajtótájékoztató 2020. augusztus 14; 11:00
2020. aug. 14.Sima győzelem Érden
2020. aug. 08.Negyedik felkészülési mérkőzését játszotta pénteken délelőtt Érden a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata. Az eredmény megnyugtató 8 gólos győzelem lett, kisebb hullámvölgyek mellett.
Bemutatkozik a DKKA serdülő és ifi csapata 2020/21
2020. aug. 03. #DKKA utánpótlásVideoklipp készült az Ifi és serdülő I. csapat egyéni képeiből
Felkészülési meccs a Debrecen ellen
2020. aug. 01.Balatonbogláron, a Nemzeti Kézilabda Akadémia csarnokában játszott felkészülési mérkőzést pénteken a Debrecen és a Dunaújváros élvonalbeli női kézilabda csapata. Vágó Attila értékelte a mérkőzést.