„ACÉL A SZÍV!”
A Vác is meghajolt
Az első félidőben még akadozott a gépezet, de a másodikban védekezését és támadójátékát is "megtalálta" együttesünk a mai, Vác elleni felkészülési találkozón, melyen 14-14-es félidőt követően 35-26-ra nyertek Mátéfi Eszter tanítványai.
Újabb előkészületi mérkőzést játszott ma délután együttesünk, mely a tavalyi bajnokság negyedik helyezettjét, a Vác gárdáját látta vendégül a sportcsarnokban, természetesen a tovább javuló játék és a győzelem reményében.
A mérkőzés első felvonása változatos, de sok hibával tarkított küzdelmet hozott, melyben hol a mieink, hol a vendégek álltak jobban egy-egy találattal. A "fogócska" egészen a játékrész derekáig tartott, mikor 5-6-os állást követően sorozatban négy gólt szereztek a mieink, s ekkor úgy tűnt, hogy sikerül meg is roppantaniuk ellenfelüket (9-6). A váciak azonban nem adták olcsón a bőrüket, s több kihagyott hazai helyzetet is góllal, gólokkal büntettek, s 12-nél előbb utolérték a Kohászt, majd a vezetést is sikerült átvenniük. A véghajrában Takács Fruzsina és Berta Nikolett góljaival szerencsére sikerült egalizálni, így szünetre 14-14-es állással vonulhattak a csapatok.
A térfélcserét követően átszervezte csapata védekezését Mátéfi Eszter, aki innentől a nyitottabb formációban bízva küldte csatába tanítványait, s ez a húzás maximálisan be is jött. A zavaróban Vincze Melinda remekül teljesített, így egyre több labdát lopott a Kohász, s bár a félidő első tíz perce még így is kiegyenlített játékot hozott, a játékrész második felét már maximálisan uralta együttesünk. A 45. percben még csak kettő volt a mieink előnye, ám nem sokkal később már ötgólos hazai vezetést mutatott az eredményjelző (27-22). A vendégek igyekeztek, de nem volt válaszuk a mieink erőszakos, jó védekezésére, ráadásul Ferlingék nem csak a szerzett labdákból indított gyors indításokból, hanem felállt fal elleni játékból is eredményesek voltak, így végül nagyon simán, 35-26-ra nyertek a végére teljesen széteső váciak ellen.
DKKA – Vác
35-26 (14-14)
DKKA: Vig, Hosszu 3, Sánta 2, Ferling 3, Rádl 4, Bulath 6, Vincze 4. Csere: Csapó K. (kapus), Berta 3, Takács D. 2, Takács F. 2, Gera 4, Vadász, Kemény 2, Ács. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.
További hírek
Nagy küzdelem, de végül vereség a Fradi ellen
2023. jan. 18.Háromnegyed órán át tartotta a lépést jóval esélyesebb ellenfelével akadémiánk felnőtt együttese, ám a jobban hajrázó Fradi végül 33-27-es sikerrel vitte el a bajnoki pontokat Dunaújvárosból.
Ott folytatnák, ahol abbahagyták
2023. jan. 17.A Ferencváros elleni hazai mérkőzéssel folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt csapata szerdán délután öt órától.
A második félidőre lehet építeni
2023. jan. 11.Korán jelentős hátrányba került, s bár nagyot küzdött a fordulás után, nem volt esélye a szoros meccsre akadémiánk felnőtt együttesének a Győr otthonában.
Győrben kezdjük az évet
2023. jan. 10.Kőkemény hatvan perc vár akadémiánk felnőtt együttesére a Győr otthonában, ám kézilabdázóink ezen az összecsapáson is bizonyítnák felkészültségüket.
Vereség az évzárón
2022. dec. 22.Hiába a jó első huszonöt perc, a térfélcsere után túl sokat hibáztunk ahhoz, hogy legyen esély a pontszerzésre a Vác otthonában lejátszott bajnokin.