„ACÉL A SZÍV!”
A Siófok következik
Bravúrra készül akadémiánk felnőtt együttese a Siófok elleni bajnoki találkozón.
Legutóbbi négy hazai mérkőzéséből hármat megnyert akadémiánk felnőtt csapata, mely tizenöt lejátszott találkozót követően a kilencedik helyen áll a K&H női kézilabda liga tabelláján. Vágó Attila gárdája szűk egy hete a megyei rivális Alba FKC gárdáját múlta felül 27-24-re, így jó hangulatban készülhetett a hétvégi Liga Kupa negyeddöntőre, ám ez a Mosonmagyaróvár koronavírusos megbetegedései miatt sajnos elmaradt.
A sorozat negyeddöntőjének elhalasztása ellenére sem maradnak azonban meccs nélkül a DKKA felnőtt együttesének tagjai, ugyanis még a válogatott szünet előtt egy igen keménynek ígérkező csata vár kézilabdázóinkra, akik szerda délután öt órától a Siófok csapatát látják vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. Bár a Balaton-parti alakulat nem fut olyan jó szezont, mint tavaly, így is rendkívül erős, s ezt jelzi a bajnokságban elfoglalt harmadik helye is, így a holnapi összecsapás esélyesének is Zdravko Zovko együttese számít.
Ez persze nem jelenti azt, hogy a mieink eleve feltartott kezekkel vágnának neki a találkozónak, s mint azt Vágó Attila vezetőedző elmondta, hiába lesz a Siófok a holnapi meccs esélyese, az a céljuk, hogy legyőzzék ellenfelüket.
- Azzal, hogy elmaradt a Liga Kupa találkozó, talán egy kicsit többet tudtunk készülni a Siófokra, melyet hazai környezetben igenis szeretnénk két vállra fektetni. Azt a formát, amit itthon rendre bemutatunk a vetélytársink ellen, azt szerdán is ki szeretnénk hozni a pályára. Nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, viszont mindent meg fogunk tenni azért, hogy győzzünk, és itthon tartsuk a két pontot a Siófok ellen is.
További hírek
Döntetlen az edzőmeccsen
2019. dec. 05.Nagy küzdelemben ért el 28-28-as döntetlent az MTK és a Ferencváros vegyes csapata elleni felkészülési mérkőzésen akadémiánk felnőtt együttese.
Edzőmérkőzés
2019. dec. 05.Felnőtt csapatunk ma felkészülési mérkőzést játszik, és jó hír a hazai szurkolóknak, hogy a felek Dunaújvárosban lépnek pályára.
Vereség az edzőmeccsen
2019. nov. 28.Fordulatos mérkőzésen szenvedett ötgólos vereséget az MTK és a Ferencváros vegyes csapatától akadémiánk felnőtt együttese.
Edzőmeccsek a válogatott szünetben
2019. nov. 27.Felnőtt csapatunk kihasználja a bajnokságban már-már megszokott hosszú szünetet és edzőmérkőzésekkel tarkítja a felkészülését.
Sok még a nyitott kérdés!
2019. nov. 25.Akadémiánk új ügyvezetőjének egyik legfontosabb célja, hogy kézilabdázóink továbbra is a lehető legjobb körülmények között sportolhassanak.
2015-16 EHF Kupagyőztes




