„ACÉL A SZÍV!”
Bravúr a javából!
Kiváló kapustelejsítménnyel, végig rendkívül elszántan és jól játszva aratott 27-19-es győzelmet a Siófok elleni hazai bajnokin akadémiánk felnőtt együttese!
Hazai környezetben folytatta a bajnoki küzdelmeket aakadémiánk felnőtt csapata, mely a tabella harmadik helyén álló Siófok gárdáját látta vendégül a sportcsarnokban délután öt órától. Az összecsapásnak egyértelműen a vendégek voltak az esélyesei, ám a mieink a bravúr reményében vágtak neki a csatának, melynek eleje meglehetősen ijesztően alakult, mert a vendégek szűk két perc alatt három találatot szerezve léptek meg a Kohásztól (0-3). A hazai gólcsendet Bulath törte meg, aki Ferenczy pontos lövése után újra betalált, így a tizedik percre minimálisra csökkentette hátrányát együttesünk (3-4).
A Siófok a francia válogatott Horacek révén igyekezett visszaállítani a két gárda közti korábbi különbséget, s bár a túloldalon Szalai tartotta a lépést az olimpiai ezüstérmes játékossal, egy szűk ötperces hazai gólcsendet könyörtelenül kihasznált a Balaton-parti egylet, mely 9-6-ra elhúzott az akadémistáktól. Vágó Attila kapust cserélt, míg támadásban átállt a hét a hat elleni játékra, s a feljavuló védekezésnek, Babovic védéseinek, illetve a hatékonyabb támadójátéknak köszönhetően ezúttal a mieink vágtak ki egy 3-0-s sorozatot, amivel sikerült egyenlíteniük, így a szünetre 12-12-es állással vonultak a felek.
Bulath Anita ma is igazi vezére volt a csapatnak
A második felvonás elején Szalai bombája után először vezetett a Kohász, mely Bulath negyedik góljával duplázta meg előnyét, de elég volt egy kis megingás, s a vendégek előbb egalizáltak, majd Jezic góljával az előnyt is magukhoz ragadták a 39. percben (17-18). Erre is volt válasza azonban a kiválóan küzdő dunaújvárosiaknak, akik többször is hibába hajszolták ellenfelüket saját kapujuk előtt, míg a siófoki hatos előterében Szalai, Kazai és Bulath sem tévesztett célt, így a 45. percben időt kellett kérnie Zdravko Zovkonak (20-18).
A rövid pauza, valamint Aoustin gólja sem törte meg azonban a mieink lendületét, mert a Kohász Hlogyik védéseire is alapozva szűrte meg a vendégek támadásait, míg a siófoki kapunál gyakorlatilag nem tudtak hibázni kézilabdázóink, így az 52. percben már 24-19-es hazai vezetést mutatott az eredményjelző. Jött is a vendégek újabb időkérése, ám ez sem segített a Zovko-csapaton, mert Hlogyik lehúzta a rolót, s Ferenczy, valamint Bulath újabb találatai után gyakorlatilag eldőlt a meccs (26-19). A Siófok játéka teljesen szétesett, jellemző a teljesítményükre, hogy az utolsó negyed órában gólt sem tudott szerezni a vendég együttes, míg a DKKA Barján találatával zárta le a meccset, s aratott csodaszép, 27-19-es győzelmet a bajnokság egyik legjobb csapata ellen.
DKKA – Siófok KC 27-19 (12-12)
DKKA: Wéninger, Horváth, Ferenczy 3, Bulath 8, Nick 1, Barján 1, Kazai 3. Csere: Babovic, Hlogyik 1 (kapusok), Szalai 6, Mihály 1, Fodor, Dabevska 3. Vezetőedző: Vágó Attila.
További hírek
A serdülők is tornagyőztesek
2021. aug. 20. #DKKA utánpótlásFelnőtt csapatunk mellett ifjúsági és serdülő csapataink is részt vettek az I. Szabó Károly Emléktornán.
Továbbképzés telt ház előtt
2021. aug. 15.Akadémiánk utánpótlás és felnőtt csapatainak edzői, illetve játékosainak gyakorlati bemutatóival tartották meg a "C" és "D" licenszes edzők továbbképzését az egyetemi sportcsarnokban.
Serdülők csatája a sportcsarnokban
2021. aug. 14. #DKKA utánpótlásÉrdi győzelemmel ért véget a Dunaújvárosi Sportcsarnokban megrendezett négycsapatos serdülő kézilabda torna.
Végül biztos siker!
2021. aug. 13.Hétgólos, 32-25-ös győzelmet aratott akadémiánk felnőtt együttese a Vasas otthonában lejátszott felkészülési találkozón.
Érdi visszavágás
2021. aug. 06.Ezúttal az Érd volt a pontosabb: kétgólos, 29-27-es vereséget szenvedett akadémiánk felnőtt együttese az Érd elleni edzőmeccsen.