„ACÉL A SZÍV!”
Misi állapota stabil!
Kedden délelőtt szörnyű hírt kaptunk, de szerencsére azóta kiderült, Bába Mihály már nincs közvetlen életveszélyben.
Ahogy korábban Facebook oldalunkon beszámoltunk róla, gyúrónk, Bába Mihály közúti balesetet szenvedett kedden délelőtt. A baleset során sajnos súlyos sérüléseket szenvedett, de szerencsére a kórházban sikerült stabilizálni az állapotát, így immáron nincs közvetlen életveszélyben! Ezúton is szeretnénk megköszönni a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház orvosainak és dolgozóinak az odaadó munkájukat!
Ugyancsak szeretnénk megköszönni az aggódást, a számtalan üzenetet, jókívánságot, telefonhívást, kommentet, reakciót, melyet a szurkolóktól, illetve kézilabdabarátoktól kaptunk! A DKKA játékosai, edzői, teljes közössége szorít Misikéért és reméli, mihamarabb fel fog épülni!
További hírek
Hajrávereség Debrecenben
2019. máj. 09.Óriásit küzdött együttesünk Debrecenben, de hiába vezetett a mérkőzés nagy részében, az utolsó másodpercben kapott góllal 21-20-as vereséget szenvedett.
Debrecenbe látogatunk
2019. máj. 08.A hatodik helyezett Debrecen otthonában lép pályára csütörtökön este hat órától akadémiánk felnőtt együttese.
Sportolni jó!
2019. máj. 05. #DKKA utánpótlásA Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia kézisei is csatlakoznak a magyar sport napjához.
Vereség a hibák ára
2019. máj. 04.Kétgólos, 26-24-es vereséget szenvedett akadémiánk felnőtt csapata a Budaörs elleni hazai bajnokin.
A Budaörs ellen javíthatunk
2019. máj. 03.Támadásban és védekezésben is javulni kell a székesfehérvári meccshez képest ahhoz, hogy hazai pályán is legyőzzük szombaton a Budaörs együttesét.