„ACÉL A SZÍV!”
Újabb kőkemény erőpróba előtt
A bajnoki tabella listavezetője elleni mérkőzés után a második helyezett otthonában folytatja a K&H női kézilabda liga küzdelmeit akadémiánk felnőtt csapata.
A szörnyű keddi tragédia után óriási lelkierőről tett tanúbizonyságot akadémiánk felnőtt együttese a Győr elleni összecsapás lejátszásával, s bár a meccs egyáltalán nem úgy alakult, ahogy azt reméltük, emiatt egy pillanatig sem érdemelhetnek kritikát az együttes tagjai. Sok ideje azonban a csapat vezetésének és a játékosoknak sem maradt arra, hogy rendezzék gondolataikat, ugyanis szombaton már újabb feladat vár felnőtt együttesünkre, mely délután kettő óra öt perctől a Ferencváros elleni fővárosi találkozóval folytatja a K&H női kézilabda liga küzdelmeit.
A fővárosi zöld-fehérek tizennégy összecsapást játszottak eddig az idei szezonban, s ezekből tizenhármat megnyertek, s csak a Győr otthonában szenvedtek 33-27-es vereséget, így a tabella második helyéről várják a mieink elleni szombati csatát. A két gárda egyszer már összemérte egymással erejét az idei szezonban, s ahogy az említett statisztikából sejthető, Elek Gábor alakulata Dunaújvárosban is le tudta győzni akadémistáinkat (22-35).
A találkozó esélyesének tehát egyértelműen a magyar válogatott gerincét adó Fradi számít, ám ez persze nem jelenti azt, hogy a mieinknek ne lennének céljaik a holnapi összecsapáson. Nagyon fontos, hogy abból az érzelmi sokkból, melybe az elmúlt napokban kerültek a játékosaink, valahogy sikerüljön kilábalni, s olyan teljesítményt nyújtani elől, valamint hátul egyaránt, hogy egy jó mérkőzést tudjunk játszani a bajnoki cím egyik esélyesével.
Vágó Attila vezetőedző: – Nem nagyon hiányzik nekünk ez a találkozó, lelkileg és fizikálisan sem vagyunk jó passzban, nehéz itt most szakmáról beszélni. Próbálunk visszatérni a régi kerékvágásba, de rettentően nehéz, minden nap szembesülünk Misike hiányával, a csarnokba, vagy az öltözőbe lépéskor. Remélem, hamarosan átvészeljük a nehezét, mert jövő héten már fontos feladataink lesznek.
További hírek
Folytatás hazai pályán
2016. szep. 23.A Fehérvár KC elleni dunaújvárosi összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket szombaton este együttesünk.
Önkormányzati elismerés az EHF Kupa megnyeréséért
2016. szep. 22.Városunk mai közgyűlésén az önkormányzati jutalomban részesültek kézilabdázóink.
Egy győzelem, két vereség
2016. szep. 21. #DKKA utánpótlásAz Országos Serdülő Bajnokságban vereséget szenvedtek, az Erima Bajnokságban egy győzelemmel és egy vereséggel zártak hétvégén fiataljaink.
Csak a hajráért kár
2016. szep. 20.Egygólos, 31-30-as sikert aratott csapatunk a jól hajrázó junior válogatott elleni összecsapáson.
Támadásban és védekezésben is jól teljesítettünk
2016. szep. 20.Zdravko Zovko vezetőedző is nagyon elégedett volt együttesünk vasárnapi teljesítményével.