„ACÉL A SZÍV!”
Presztizsmérkőzés a Liga Kupában
Mosonmagyaróvárra látogat felnőtt csapatunk holnap, hogy lejátssza az akár előrehozott döntőnek is betudható a versenysorozat odavágóját.
Valójában nem is az odavágóját, hiszen az első mérkőzést hivatalosan a két csapat már március 6-án lejátszotta volna Dunaújvárosban, azonban ez az összecsapás a vendégek kérésére elhalasztásra került. A mosonmagyaróvári gárdában akkor a kötelező vizsgálatok során több játékos is pozitív koronavírus-tesztet produkált, így az MKC vezetősége - teljesen helyénvalóan - úgy döntött, nem utaznak el városunkba, helyette a csapattagok tíznapos karanténba vonultak.
Ennélfogva a két felvonásos párharc most a mosoni találkozóval kezdődik, azaz Vágó Attila egyesülete idegenben lép pályára holnap 18 órától. Az összecsapás visszavágójára pedig április 10-én, immáron a Dunaújvárosi Sportcsarnokban kerül majd sor.
És hogy miért is lehet a találkozót előrehozott döntőnek definiálni? A DKKA felnőtt csapata mellett a Mosonmagyaróvári KC volt a másik élvonalbeli csapat, akik úgy döntöttek, éltek a kiírás adta lehetőséggel és benevezték a csapatukat a Liga Kupa 2020/2021-es szezonjára, a két NB I-es gárdát leszámítva másodosztályú egyesületek csatlakoztak a megmérettetéshez. Mint ismert, a DKKA a 'C' jelű csoportban a Vasas SC, a Pénzügyőr SE, illetve a Tempo KSE csapatait előzte, míg ellenfelünk az 'A' csoportból kvalifikálta magát, ahol a Moyra-Budaörs, valamint a Gárdony-Pázmánd duónál bizonyult jobbnak. Bár a jelenlegi párharc még csak a kupa negyeddöntője, az a csapat, aki innen továbbjut, komoly eséllyel pályázik annak elhódítására, ezért a tét igencsak komoly.
A Motherson-Mosonmagyaróvári KC az NB I-es bajnokságban kiválóan szerepel, nem csak aktuáls negyedik helyük, hanem elért eredményeik is bizonyítják, hogy Gyurka János vezetőedző csapata mind csapatként, mint egyénileg kiváló. Nem lesz tehát egyszerű dolga Szalai Babettéknek idegenben, mivel azonban a párharcról két találkozó dönt, így az elsődleges cél nem lehet más, mint egy szoros eredmény elérése, hogy a lehető legjobb pozícióból várhassuk a visszavágót.
A kedden 18.00-kor kezdődő mérkőzést a Szigetköz Sport a saját YouTube csatornáján élőben közvetíti, melynek linkje: https://www.youtube.com/watch?v=Z0_iYNQ2gZI
További hírek
Tisztes helytállás az éllovas ellen
2018. okt. 30. #DKKA utánpótlásNagyot küzdött, de végül négygólos vereséget szenvedett a bajnoki címre is esélyes Szombathelyi KKA elleni felnőtt NB I/B-s mérkőzésen akadémiánk U19-es csapata.
Kétség sem férhetett a sikerhez
2018. okt. 27.Szűk negyed óráig tudta megnehezítnei együtteüsnk dolgát a sereghajtó Eszteházy SC a K&H női kézilabda liga hetedik fordulójában.
Az Eger következik
2018. okt. 26.Idegenben, az Eszterházy SC otthonában küzd meg a bajnoki pontokért szombaton este hat órától akadémiánk felnőtt csapata.
Dobogón az U12-esek
2018. okt. 26. #DKKA utánpótlásA második helyen végzett be akadémiánk U12-es együttese a közelmúltban megrendezett Üstökös Kupán.
Negyedik hely az Üstökös Kupán
2018. okt. 25. #DKKA utánpótlásNégy győzelemmel és egy döntetlennel végzett az Üstökös Kupa negyedik helyéen akadémiánk U14-es csapata.