„ACÉL A SZÍV!”
Lényeg a terhelés
Három újabb mérkőzést játszik csapatunk az előtte álló két napban. Ferlingék holnaptól Békéscsabán vendégszerepelnek, ahol a házigazdák mellett a Kolozsvár és a Zilah csapataival is összemérik majd erejüket.
A hazai mérkőzések után idegenben is megméreti magát együttesünk, mely holnap és szombaton Békéscsabán lép pályára egy nemzetközi tornán. A mieink ellenfele a házigazdák mellett a román Zilah és a szintén romániai Kolozsvár együttese lesz, vagyis minden adott ahhoz, hogy újabb izgalmas találkozókon készüljön együttesünk az előtte álló szezon kihívásaira.
Ami a mieink programját illeti: Mátéfi Eszter tanítványai pénteken délután négy órától a Kolozsvár ellen húznak meccsszerelést, míg szombaton délelőtt kilenc órától a Zilah együttesével néznek majd farkasszemet. Ezzel azonban még nem lesz vége a meccsek sorának, ugyanis a torna utolsó találkozóját is Ferlingék vívják, akik szombaton este hat órától a Békéscsaba ellenében lépnek pályára.
Nagyon várja az új kihívásokat Mátéfi Eszter vezetőedző is, aki szerit fontosak ugyan az elért eredmények is, ám a legfontosabb az, hogy újra meccsterhelést kapnak játékosai, hiszen ez kell a további fejlődéshez.
- Az elsőszámú cél, hogy minél több jó mérkőzést játsszunk, s úgy érzem, hogy hétvégén erre bőven lesz lehetőségünk. Nyilván fontos a győzelem is, de most az a lényeg, hogy meglegyen a meccsterhelés, s a hazai mérkőzések után felmérjük azt is, hogy mire vagyunk képesek idegenben. A felkészülésünk eddig jól halad, amit elterveztünk, azt meg is tudtuk eddig valósítani, s most is az a célunk, hogy egy lépéssel ismét közelebb kerüljünk ahhoz a formához, amivel nekivágunk a bajnoki szezonnak. Az új játékosok beépítésében is fontos mérföldkő lesz a kétnapos torna, most még lesz lehetőség a kísérletezésre is, ezért érdeklődve várom én is, hogy mire leszünk képesek Békéscsabán.
További hírek
Bajnoki rajt: Érd helyett Rácalmás, szombat helyett péntek!
2020. szep. 03.A koronavírus-járvány újbóli erősödése folyamatosan felülírja a csapatok és a bajnokság menetrendjét. Ennek köszönhetően a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia szezonkezdése az utolsó pillanatban megváltozott. Az Érd aréna helyett Rácalmáson és szombat helyett pénteken 18 órakor fogadja a Szombathely csapatát a DKKA és a járványügyi ajánlás szerint, zárt kapuk mögött.
Bajnoki nyitány zárt kapuk mögött - Forrás: dunaujvaros.com
2020. szep. 03.A Szombathely elleni mérkőzéssel kezdi meg a 2020/2021-es szezon küzdelmeit pénteken este hat órától a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese.
DKKA - Szombathelyi KKA Serdülő és Ifjúsági mérkőzés
2020. szep. 02.Elkezdődik a Serdülő I. és Ifjúsági I. bajnokság. ÉLŐ-ben jelentkezünk.
ZÁRT KAPUS MÉRKŐZÉS!
A vírushelyzet ismét közbeszólt
2020. szep. 01.A K&H Liga 2020/21-es bajnoki szezonnyitó mérkőzésén a Szombathelyi KKA csapatát fogadjuk. A kialakult járványügyi helyzetre tekintettel a sportolók és a közösség egészségének védelme érdekében a DKKA vezetősége a zárt kapus lebonyolítás mellett döntött.
Horváth Nikolett Emléktorna
2020. aug. 26. #DKKA utánpótlás26 csapat nevezésével rendezzük meg a HORVÁTH NIKOLETT EMLÉKTORNÁT
Az Egyetemen zajló mérkőzéseket ÉLŐ-ben közvetítjük a DKKA TV Youtube csatornáján
2015-16 EHF Kupagyőztes




