„ACÉL A SZÍV!”
Előnyből várjuk a folytatást!
Szoros első félidő után 31-24-es sikert aratott akadémiánk felnőtt együttese a Mosonmagyaróvár elleni Liga Kupa negyeddöntő első felvonásán.
Mosonmagyaróváron lépett pályára a Liga Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén akadémiánk felnőtt csapata ma este hat órától. A találkozó mindkét gárda számára kiemelten fontos volt, ugyanis a többi párharcban NB I/B-s csapatok mérték össze egymással erejüket, vagyis az innen továbbjutó gárda jó eséllyel szállhatnak harcba a Liga Kupa megnyeréséért.
Ugyan a meccs első három góljából kettőt a házigazdák szereztek, a folytatás inkább a mieink szája íze szerint alakult, mert Kazai, Ferenczy és Nick találatai után már 4-3-as dunaújvárosi előnyt mutatott az eredményjelző. Együttesünk továbbra is pontosabban támadott vetélytársánál, de hiába lépett meg 7-5-re a hazaiaktól, a 13. percben egalizált a Gyurka-csapat (7-7). A játékrész derekától egyre többet hibázott a Mosonmagyaróvár, s ezt gólokkal büntették az akadémisták, akik a 24. perc legvégén már 11-8-as előnynek örülhettek. A félidő hajrájára azonban nagyot változott a játékképe, mert támadásban és védekezésben is visszaesett a DKKA játéka, s ezt egy 4-1-es sorozattal bosszulta meg a hazai csapat, így a szünetre 12-12-es állással vonultak a felek.
A második etap elejére lényegesen élesebben érkezett ki együttesünk, s egy 3-0-s rohammal igyekezett tudtára adni vendéglátójának, hogy nem mondott le a sikerről. A Mosonmagyaróvár persze nem adta fel, a 37. percre minimálisra csökkentette hátrányát, ám erre is volt válasza kézilabdázóinknak, akik Ferenczy, Bulath és Szalai találatai után már 20-16-ra vezettek. Úgy tűnt, hogy a folyamatos felzárkózás el is vette a házigazdák erejét, mert a 40. és az 50. perc között átrohant ellenfelén a Kohász, így muszáj volt időt kérnie a Gyurka Jánosnak (19-27). A rövid pauza megtörte a mieink lendületét, s egy 3-0-s rohammal felzárkózott ötre a Mosonmagyaróvár, így Vágó Attilának is magához kellett hívnia tanítványait (22-27). A véghajrára rendezte sorait a DKKA, mely Bulath, Kazai és Ferenczy találataival növelte fórját, s aratott 31-24-es sikert, így jó helyzetből várhatja a párharc április 10-i dunaújvárosi visszavágóját.
Mosonmagyaróvár – DKKA 24-31 (12-12)
DKKA: Wéninger – Kazai 5, Bulath 8, Szalai 4, Nick 2, Ferenczy 6, Mihály 5. Csere: Hlogyik (kapus), Barján 1, Horváth, Matucza. Vezetőedző: Vágó Attila.
További hírek
Nem bírtunk a győri fallal
2017. okt. 27.A házigazda győriek magabiztos, 29-17-es sikert arattak együttesünk ellen a K&H női kézilabda liga ma esti fordulójában.
A címvédő következik
2017. okt. 27.A bajnoki címvédő, s a hazai pontvadászatban hibátlan Győr otthonába látogat együttesünk ma este.
Beharangozó a Győri Audi ETO KC - DKKA K&H női kézilabda liga - 6. forduló.
2017. okt. 26.Beharangozó a Győri Audi ETO KC - DKKA K&H női kézilabda liga - 6. forduló.
A mérkőzés időpontja 2017. október 27., 18:00
Megérdemelten jutottunk tovább
2017. okt. 25.A CSM Roman együttesétől elszenvedett kétgólos vereség ellenére is megérdemelten jutott tovább csapatunk az EHF Kupa harmadik körébe.
Koppenhágába utazunk az EHF Kupában
2017. okt. 24.A dán Koebenhavn Haandbold gárdája ellen játszik együttesünk az EHF Kupa harmadik körében.