„ACÉL A SZÍV!”
Startol a felkészülés
Ma délelőtt tíz órától a Dunaújvárosi Sportcsarnokban kezdte meg felkészülését az új idény küzdelmeire a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia női kézilabda csapata, melynek felkészüléséről, terveiről Szemenyei István ügyvezetőt kérdeztük.
Beindult a nagyüzem a Dunaújvárosi Sportcsarnok kézilabda termeiben is, ahol megkezdte felkészülését az új idény küzdelmeire a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia szinte összes együttese.
Meccsekkel is készülnek
Az ifjúsági és junior együttesek gyakorlásai mellett természetesen a nagyok, vagyis a felnőtt gárda tagjai is munkába álltak ma délelőtt, hogy Mátéfi Eszter vezetőedző irányításával a lehető legjobban felkészüljenek az előttük álló NB I-es feladatokra. Mint azt megtudtuk, a felnőtt csapat játékosaira igen kemény felkészülés vár a bajnokságig hátralévő bő egy hónapban, mely idő alatt főleg itthon edz és játszik majd a gárda, de augusztus elején egy egri edzőtáborban is csiszolhatják játékukat az együttes tagjai.
A mai kezdés után ugyanis július 30. és augusztus 3. között Egerben folytatja majd a munkát együttesünk, ahol nem csak edzések, hanem már mérkőzések is szerepelnek a programban: 1-én a Hypo és az Eger társaságában egy felkészülési tornán vesz részt csapatunk, mely 3-án ismét összeméri erejét a házigazdákkal. Augusztus 7-én délután fél öttől a BSE-Főgáz csapatát fogadják a mieink hazai környezetben, majd három nappal később a Békéscsaba látogat a Dunaújvárosi Sportcsarnokba este hat órától. Újabb három nap elteltével rangos vendége lesz csapatunknak, ugyanis 13-án este hattól, valamint 14-én délelőtt kilenc órától a román Zilah gárdájával mérik össze erejüket Ferlingék. A nyári edzőmeccsek sorozatát a hazai rendezésű Kohász Kupa zárja augusztus 24-én és 25-én, melyen a Siófok, a Vác, valamint a BSE-Főgáz csapatai lesznek együttesünk ellenfelei.
Még lehetnek érkezők
Természetesen arra is kíváncsiak voltunk, hogy milyen felállásban, s elképzelésekkel vág neki az új évadnak együttesünk, s a válaszokat Szemenyei István ügyvezető osztotta meg honlapunkkal.
- A mai napon három csapatunk, a felnőtt, a junior és az ifjúsági korosztály kezdte meg a felkészülést Mátéfi Eszter, Takács Gyöngyi és Rapatyi Tamás edzők irányításával. Bár voltak távozóink, zömében ismerős arcokkal találkozhattunk az első edzésnapon, mely elsősorban technikai feladatok, tudnivalók átbeszélésével telt a részünkről, miközben a csapatok tagjai a pályán dolgoztak. Jónak mondható felkészülésnek nézünk elébe, kemény mérkőzések várnak ránk, s nagyon remélem, hogy ezeken megfelelően össze tudunk rázódni az előttünk álló nagy feladatokra. Személyi változások is történtek ugyanis a felnőtt együtteshez visszatért Siófokról Csapó Kyra, míg az utánpótlás csapatoknál Iván Emese (Szigetszentmiklós), Berta Bianka (Kecskemét), Bab Ágota, Fodor Noémi (mindkettő Marosvásárhely) kezdte el "újoncként" nálunk a felkészülést. A felnőtt keretben várhatóak még egyéb változások, az orosz, ukrán, vagy román vonalon érdeklődünk elsősorban, ám az sem kizárt, hogy hazai játékossal, játékosokkal próbálunk még erősíteni. Konkrétumról egyelőre még nem tudok beszámolni, de a tervek szerint augusztus derekára mindenképpen szeretnénk lezárni a nyitott kérdéseket.
Tárgyalási feladatok
A csapat ügyvezetője megosztotta a létesítményhasználattal, bérletekkel, jegyárakkal kapcsolatos információkat is.
- Mint köztudott, augusztus elején új üzemeltető veszi át a sportlétesítményeket, velük már megkezdtük a tárgyalásokat annak érdekében, hogy tisztességes megállapodásra jussunk a sportcsarnok használatát illetően. A korábbi években – az önkormányzatnak köszönhetően – ez nem jelentett nagy terhet a csapatok számára, ám az is világos, hogy a jelenlegi piaci árak minden városi csapatot nagyon nehéz helyzetbe hoznának, ezért azon dolgozunk, hogy az új üzemeltetővel egy olyan egyezségre jussunk, ami minden félnek megfelelő lesz.
Szemenyei István fontosnak tartja a szurkolók megszólítását is, ezért különböző kedvezményeket is meghirdetett a csapat leghűségesebb drukkereinek.
- Komoly elképzelésünk, hogy a "B" közép számára fenntartott kapu mögötti helyen ingyenesen tekinthessék meg mérkőzéseinket törzsszurkolóink, s azt is tervezzük, hogy egyfajta szurkolói kártyát is ki tudjunk bocsátani, melyekkel több sportág mérkőzéseit is kedvezményesen látogathassák a dunaújvárosi szurkolók. Igyekszünk arra is figyelmet fordítani, hogy a mérkőzéseink ne ütközzenek a többi sportág találkozóival, így ezzel kapcsolatban is felvesszük majd a kapcsolatot az érdekelt együttesekkel. A bérlet és jegyárakról egyelőre nem tudok még mit mondani, hiszen ezek árainak meghatározása nagyban függ az üzemeltetővel folytatott tárgyalásainktól, ám augusztus közepére remélhetőleg letisztul minden, s minden meccsre járó szurkolónknak kedvező árakkal tudunk majd kedveskedni az új szezonban is.
További hírek
Beoltva gól ellen...
2019. nov. 02.Támadásban nagyon nem ment kézilabdázóinknak a Szombathely elleni bajnokin, s ennek így csak vereség lehetett a vége.
A maximum kell mindenkitől!
2019. nov. 02.Nehéz mérkőzés elé néz akadémiánk felnőtt együttese a Szombathely vendégeként.
Szurkolói busz a Kisvárdai KC elleni mérkőzésre
2019. okt. 29.Ahogy korábban ígértük, Akadémiánk lehetőséget szeretne biztosítani a jegyet és bérletet vásároló szurkolók számára, hogy lejussanak a nem Dunaújvárosban megrendezésre kerülő hazai NBI-es mérkőzéseinkre.
Szép siker a serdülőknél
2019. okt. 29. #DKKA utánpótlásKiváló játékkal aratott ötgólos győzelmet a győriek első csapata ellen akadémiánk serdülő együttese.
DKKA Toborzó 2019
2019. okt. 28. #DKKA utánpótlásNe csak iskolát, hanem egy sikeres közösséget is válassz magadnak! Akadémiánk tanulmányi tájékoztatóval és próbajátékkal egybekötött toborzót hirdet a 2005-ben, 2006-ban, illetve 2007-ben született korcsoport számára.