„ACÉL A SZÍV!”
Az MKSZ közleménye a sportesemények látogatásáról
A Magyar Kézilabda Szövetség az alábbi hivatalos tájékoztatást adta ki, mely többek között a felnőtt és újraindítás esetén akár az utánpótlás kézilabda események rendezését is érintheti.
A Magyar Kézilabda Szövetség folyamatosan figyelemmel követi a koronavírus-járványt és az azzal kapcsolatos várható jogszabály-változásokat. A jelenlegi információk ismeretében a szurkolók számára védettségi igazolvánnyal ismét látogathatóvá válnak a sportesemények, amint a magyarországi beoltottak száma eléri a 4 millió főt. Az ezzel kapcsolatos jogi háttér már ismert, a szurkolók beengedéséhez azonban számos technikai, illetve ellenőrzési feltételt is biztosítania kell az események szervezőinek.
Miután az új jogszabályi feltételek lehetővé teszik, az MKSZ határozott szándéka újranyitni a kapukat, a mérkőzéseket, minden sportági, egészségvédelmi, rendezési szempont figyelembevételével, hogy a nézők a lehető leghamarabb visszatérhessenek a lelátókra, észszerű és biztonságos körülmények között.
Amint aktuális lesz a sportesemények megnyitása, az MKSZ azonnal meghozza a szükséges döntéseket, és erről haladéktalanul tájékoztatni fogja a szurkolókat és a sportszervezeteket.
forrás: MKSZ
További hírek
Kupagyőzelem hibátlan mérleggel!
2021. jún. 06.Hiába tartotta magát ismét remekül a Kozármisleny, akadémiánk felnőtt együttese a Liga Kupa döntőjének visszavágóján is legyőzte ellenfelét, s hibátlan teljesítménnyel, tizenkét sikerrel szerezte meg a sorozat első helyét. (Fotó: Turcsán Fruzsi)
Kupasikerrel zárnánk a szezont!
2021. jún. 06.A Liga Kupa döntőjének viszavágóján is jó játékkal, s természetesen győzelemmel örvendeztetné meg szurkolóit akadémiánk felnőtt együttese.
Végül biztos siker - közel a végső győzelem
2021. jún. 01.Remekül küzdött a Kozármisleny a Liga Kupa döntőjének első felvonásán, ám a második félidőben jobb és pontosabb akadémisták magabiztos, 35-25-ös győzelmet aratva léptek nagyot a sorozat megnyerése felé.
Idegenben kezdjük a finálét
2021. jún. 01.Már a Liga Kupa döntőjének első meccsén előnyt szerezne akadémiánk felnőtt együttese a Kozármisleny otthonában.
Megérdemelt bajnoki cím az NB II-ben
2021. jún. 01. #DKKA utánpótlásA nagy rivális PEAC elleni nyolcgólos győzelemmel biztosította be bajnoki címét az NB II dél-nyugat csoportjában akadémiánk U22-es csapata.
2015-16 EHF Kupagyőztes




