„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Csak negyed óráig élt a remény

2021. máj. 01.
  • Facebook

A mindkét kapu előtt jóval hatékonyabb MTK tizenegy góllal, 34-23-ra győzte le akadémiánk felnőtt együttesét a két gárda szombat esti bajnokiján.

A fővárosban, az MTK elleni mérkőzéssel folytatta a K&H női kézilabda liga küzdelmeit ma este hat órától a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata. Bár a két gárda dunaújvárosi találkozóját a mieink 31-28-ra megnyerték, a tabella ötödik helyén álló kék-fehérek számítottak az esélyesebbnek, s mint azt Vágó Attila vezetőedző a kezdés előtt elmondta, ahhoz, hogy jó eredményt érjenek el, a játék minden elemében a maximumot kell nyújtaniuk.

Kézilabdázóink elszántságára nem is lehetett panasz, a mérkőzés elején maximálisan tartották a lépést ellenfelükkel, s bár a nagy rohanásban hol a mieink, hol a házigazdák vezettek, tíz perc elteltével még egált mutatott az eredményjelző (6-6). A vendéglátók hozták a tőlük megszokott rohanós játékot, s bár 8-8-ig rendre egalizáltak a mieink, az első negyed óra végén elkezdtek jönni a kisebb hibák, melyeket könyörtelenül kihasznált az MTK, így Vágó Attilának a 18. percben időt kellett kérnie (11-8). Hiába a rövid pauza, a következő gólt is a hazaiak szerezték, s bár innen egyszer még visszajött kettőre a Kohász, 13-11 után ismét a fővárosiak percei következtek, így a félidei szünetre 18-14-es MTK-előnnyel vonultak a felek.

A térfélcserét követően hiába próbálkozott bármivel együttesünk, egyik kapu előtt sem volt elég hatékony ahhoz, hogy feljebb zárkózzon, így a vendéglátók biztosan tartották négy-ötgólos előnyüket sőt, a 40. percben már hat találattal állt jobban az ellenfél (24-18). Kézilabdázóink Bulath és Horváth góljaival igyekeztek csökkenteni hátrányukat, de 24-20 után sorozatban ötször mattolta együttesünket az MTK, így a 49. percre gyakorlatilag eldőlt a pontok sorsa (29-20). a Mieink közel tízperces gólcsendjét Bulath törte meg, de a vendéglátók a véghajrában is pontosabban, jobban játszottak kézilabdázóinknál, s vezetésüket még növelni is tudták, így végül sima, 34-23-as győzelemmel tartották otthon a bajnoki pontokat.

MTK – DKKA 34-23 (18-14)

DKKA: Wéninger – Kazai 1, Bulath 10, Szalai 2, Nick 1, Ferenczy 1, Horváth 2. Csere: Hlogyik, Babovic (kapusok), Mihály 2, Barján, Fodor 1, Krupják-Molnár, Román 2, Dabevska, Husti 1. Vezetőedző: Vágó Attila.

További hírek

Most vereség

Most vereség

2019. aug. 10.

Háromgólos vereséget szenvedett akadémiánk felnőtt együttese az MTK elleni fővárosi edzőmeccsen.

Nincs idő pihenni!

Nincs idő pihenni!

2019. aug. 09.

Két nappal a sikeresen megvívott hazai felkészülési találkozónk után holnap ismét pályára lép felnőtt csapatunk, ezúttal a fővárosban.

Sikeres utánpótlás tornák Dunaújvárosban

Sikeres utánpótlás tornák Dunaújvárosban

2019. aug. 09. #DKKA utánpótlás

Két tornát is rendezett ma a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia utánpótlás csapatok számára. Az ellenfelek serdülő és ifjúsági korosztályban is a Debrecen, az Érd és a Siófok egyesületei voltak. Akadémiánk egy arany és egy ezüstéremmel gazdagodott.

Győzelem a Kisvárda ellen is

Győzelem a Kisvárda ellen is

2019. aug. 08.

Jól hajrázva aratott 28-24-es sikert a Kisvárda elleni hazai edzőmeccsen akadémiánk felnőtt együttese.

Hazai edzőmérkőzés következik!

Hazai edzőmérkőzés következik!

2019. aug. 07.

Folytatva a felkészülést hazai környezetben, azon belül is helyben lép pályára felnőtt csapatunk!

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
feb. 06.
17:00
Vasas SC
Vasas
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2026-02-06T17:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat