„ACÉL A SZÍV!”
Könnyed győzelem az elődöntő első meccsén
Magabiztos, 40-22-es sikert aratott akadémiánk felnőtt csapata a Liga Kupa elődöntőjének első mérkőzésén a Vasas ellen.
Hazai környezetben, a Dunaújvárosi Sportcsarnokban vágott neki a Liga Kupa elődöntőjének akadémiánk felnőtt csapata, mely az NB I/B Keleti csoportját vezető Vasast látta vendégül délután öt órától. Mivel a két gárda már a csoportkörben is találkozott egymással, s azokon a mieink kétszer is sima sikert arattak, így a cél most sem lehetett más, mint győzelem magabiztos megszerzése.
Bár a meccs első gólját a vendégek szerezték, kézilabdázóink hamar fordítottak, s az első öt perc után már 4-2-es hazai vezetést mutatott az eredményjelző. A vendégek nem akartak leszakadni, s mivel több labdát is eladtak a mieink, a 10. perchez érve egy gólra felzárkóztak (6-5). Nem sokáig volt azonban szoros a csata, mert Szalai, Krupják-Molnár és Bulath is betalált, majd Román találata után már 10-6-ra vezetett a Kohász a 15. percben. Ekkor a vendégek hibáztak többet a kelleténél, s ezt újabb gólokkal büntette a Kohász, így a 20. percben már időt kellett kérnie a Vasasnak (13-7). A rövid pauza után sem tudta megállítani a mieinket a fővárosi alakulat, fokozatosan nőtt a két gárda közti különbség, így a félidei pihenőhöz érve már 22-11-es előnnyel vonulhatott együttesünk.
Sok izgalmat nem ígért így a második felvonás, melynek elején minkét gárda hibázott párat, de a Kohász hamar visszaállt korábbi tempójára, s a 37. percben már 27-13-ra vezetett. Vágó Attila igyekezett minden benevezett játékosának lehetőséget adni a játékra, s ezt Fodor, Matucza és Husti is góllal, gólokkal hálálta meg, így a 47. percben 34-17-es előnynek örülhettek kézilabdázóink. Az 50. percben már megvolt a "húsz közte" is, de miután sorozatban három gólt kapott együttesünk, Vágó Attila időt kért, hogy a hajrára is maradjon a koncentrációból. A mieink nyolcperces gólcsendjét Husti törte meg, majd Fodor és Horváth is betalált, így kézilabdázóink végül sima, 40-22-es sikert aratva szereztek tetemes előnyt a május 17-i visszavágóra.
DKKA – Vasas SC 40-22 (22-11)
DKKA: Hlogyik – Mihály 3, Román 5, Bulath 4, Nick 3, Szalai 5, Krupják-Molnár 4. Csere: Wéninger (kapus), Ferenczy 2, Barján 1, Matucza 5, Horváth 2, Fodor 4, Husti 2. Vezetőedző: Vágó Attila.
További hírek
Jó meccsben reménykedve
2021. máj. 07.Hazai környezetben, a Vác elleni találkozóval folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután.
Sikerben bízva várjuk a Liga Kupa elődöntőjét
2021. máj. 04.Már a fináléba jutás lesz a tét akadémiánk felnőtt együttese számára a Vasas elleni Liga Kupa találkozón ma délután.
Csak negyed óráig élt a remény
2021. máj. 01.A mindkét kapu előtt jóval hatékonyabb MTK tizenegy góllal, 34-23-ra győzte le akadémiánk felnőtt együttesét a két gárda szombat esti bajnokiján.
Egyszer már sikerült a bravúr!
2021. ápr. 30.A dobogóra hajtó MTK vendégeként folytatja a K&H női kézilabda liga küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese szombaton este hat órától.
Befejezetté nyilvánították az utánpótlás-bajnokságokat
2021. ápr. 30. #DKKA utánpótlásA Magyar Kézilabda Szövetség Szakmai- és Versenybizottsága a 2020-2021. évi valamennyi utánpótlás versenysorozatát befejezetté nyilvánítja, a csapatok számára azonban tornarendezési lehetőséget nyit meg a 2021. május 22.-június 30. közötti időszakra.
2015-16 EHF Kupagyőztes




