„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Együtt marad a szakmai stáb!

2021. máj. 10.
  • Facebook

A következő szezonnak is Vágó Attila irányításával vág neki akadémiánk felnőtt együttese.

Ahogy közeledik a szezon vége, úgy jelentik be hosszabbító és új játékosaikat a különböző sportegyesületek, s ez nincs másként akadémiánk felnőtt együttesénél sem, melynek vezetése az elmúlt hetekben, hónapokban folyamatosan tárgyalt és egyezett meg azokkal a szakemberekkel, játékosokkal, akik a 2021/2022-es szezonban is tagjai lesznek a DKKA felnőtt csapatának. Ugyan az idei bajnokságból még szűk három hét hátravan, ám az biztos, hogy akadémiánk felnőtt együttese a következőnek is azzal a szakmai vezetéssel vág neki, amellyel az ideit befejezi, így Vágó Attila vezetőedző mellett Győri Ágnes kapusedző, valamint Horváth Tibor vezető erőnléti edző is Dunaújvárosban folytatja pályafutását. Az állandóságot képviseli az is, hogy nemcsak ők, hanem a felnőtt csapat mellett dolgozó stábtagok is maradnak Dunaújvárosban, vagyis a szakmai felkészültségre, a jövőben sem lehet panasz.

Vágó Attila: – Nagyon boldog vagyok, hogy tudom folytatni azt a munkát, amit elkezdtünk és megtisztelő számomra, hogy a vezetők látnak fantáziát abban, amit végzünk a csapattal ebben a közel egy évben. Nagyon gyorsan sikerült megegyeznünk, mert a nézeteink az életről, a kézilabdáról, a filozófiánk azonos, s bízom benne, hogy az elkövetkezendő két év is olyan sikeres lesz, mint az az időszak, amit magunk mögött hagytunk. Bízom abban, hogy a húzóemberekkel is sikerül hosszabbítani, s tudunk építkezni is: a két év első évében szintet lépni, majd learatni a munkának a gyümölcsét is. A következő szezonban szeretnénk stabilizálni a helyünket a középmezőny első felében, s utána a második évben esetleg lehet nagyobb célokért küzdeni. Az idei esztendő nagyon nehéz volt, nem is könnyű a szakmáról beszélni, mert nagyon sok minden történt, felülírta nagyon sokszor a számításainkat az élet, a legfontosabb az volt, hogy mindig alkalmazkodni tudjunk a megváltozott körülményekhez, de úgy gondolom, hogy a tavaszra azért sikerült összeállnia a csapatnak. A következő szezonban stabilizálni kell magunkat, a helyünket a mezőnyben, magabiztosabbá kell válnunk, s hosszú távon is kiegyensúlyozottabban kell teljesítenünk.

Győri Ágnes: – Úgy néz ki, hogy jól tudunk együttműködni Vágó Attilával, előremutató a munkánk és ezt a továbbiakban is folytathatjuk. A kapusposzt mindenhol nagyon fontos, általában ugye mi vagyunk a legutolsók, akik megmenthetik a haza becsületét, s ebben próbáljuk mindig megtalálni a legjobbat, azt, aki éppen a legjobb formában van. A célom az lesz a következő szezonra, hogy a fiatal kapusainkkal még stabilabb legyen az együttműködésünk, ők is sokkal stabilabban tudjanak védeni, mert egyszer-egyszer már képesek a kiugró teljesítményre, de ezt sokkal tartósabban fenn kellene tartani.

Győri Ágnes nyilatkozata   ITT

 

További hírek

Hazai pályán is idegenben

Hazai pályán is idegenben

2021. már. 23.

A címvédő otthonában játssza le a Győr elleni hazai mérkőzését akadémiánk felnőtt együttese szerdán délután négy órától.

Megvan a második is!

Megvan a második is!

2021. már. 22. #DKKA utánpótlás

Három nap alatt két győzelem az NB II-ben.

Szép győzelem idegenben!

Szép győzelem idegenben!

2021. már. 20. #DKKA utánpótlás

Míg az utánpótlás bajnokságok állnak, addig a felnőttek között folytatódott a küzdelem az Akadémisták számára.

Anastasija álmai valóra válhatnak

Anastasija álmai valóra válhatnak

2021. már. 20.

Kapusunk az IHF.infónak nyilatkozott az  olimpiai kvalifikáció előtt.

Misi állapota stabil!

Misi állapota stabil!

2021. már. 16.

Kedden délelőtt szörnyű hírt kaptunk, de szerencsére azóta kiderült, Bába Mihály már nincs közvetlen életveszélyben.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
dec. 30.
17:00
Vác
Vác
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-12-30T17:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat