„ACÉL A SZÍV!”
Kulcsjátékosok hosszabbítottak a Kohásznál!
A házi góllövőlista első három helyezettje jövőre is akadémiánk felnőtt csapatát erősíti.
Mint arról tegnap beszámoltunk, a következő szezonnak is Vágó Attila vezetőedző irányításával vág neki akadémiánk felnőtt együttese. A klubvezetés nemcsak a szakmai vezetéssel állapodott azonban meg a folytatásról, hanem a csapat több kulcsjátékosával is, így örömmel jelenthetjük be, hogy Bulath Anita, Kazai Anita, valamint Szalai Babett is tagja lesz a Kohász 2021/2022-es játékoskeretének.
Talán nem kell mondani, hogy mindhárom játékos maradása komoly erősítést jelent, mert a pályán, valamint azon kívül is kulcsemberei a felnőtt keretnek, arról nem is beszélve, hogy legeredményesebb játékosait tudta megtartani az egyesület: a 2015 óta "akadémista" Szalai Babett a második, míg a 2017-ben városunkba szerződő Kazai Anita a harmadik helyet foglalja el jelenleg a csapat házi góllövőlistáján.
A jövőre már tizennegyedik dunaújvárosi szezonját kezdő, a házi góllistát vezető Bulath Anita maradása azért különösen örömteli, mert bő egy éve már bejelentette visszavonulását, majd mégis elkötelezte magát együttesünknél, ahol meccsről meccsre bizonyítja, mekkora értéke is a csapatnak, így biztosak lehetünk abban, hogy a 2021/2022-es szezonban is példaként állhat a fiatalok előtt.
További hírek
Könnyed siker az ifiknél
2018. szep. 17. #DKKA utánpótlásNagyon sima, 37-20-as győzelmet aratott a harmadosztályú ifjúsági bajnokság első fordulójában Takács Árpád együttese.
Jól kezdtek a serdülők
2018. szep. 17. #DKKA utánpótlásAkadémiánk második számú serdülő együttese három győzelemnek is örülhetett a mögöttünk hagyott hétvégén.
Fontos siker Békéscsabán
2018. szep. 15.Az első félidő derekán megszerzett előnyével jól sáfárkodva aratott 30-23-as győzelmet akadémiánk felnőtt csapata a Békéscsaba otthonában.
Békéscsabán folytatjuk
2018. szep. 14.Idegenben, a Békéscsaba otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket szombaton este hat órától akadémiánk felnőtt csapata.
Hatgólos sikerek az utánpótlásnál
2018. szep. 09. #DKKA utánpótlásAkadémiánk serdülő és ifjúsági együttese is biztosan hozta a kötelező győzelmet a Siófok ellen.