„ACÉL A SZÍV!”
Újabb hosszabbítások!
Horváth Gréta, Krupják-Molnár Beatrix, valamint Nick Viktória is szerződést hosszabbított akadémiánk felnőtt együttesével.
Azok után, hogy előbb a szakmai vezetés, majd Bulath Anita, Kazai Anita és Szalai Babett is meghosszabbította szerződését akadémiánk felnőtt együttesével, ismét jó hírekkel tudunk beszámolni a csapatért szorítóknak. A DKKA vezetése ugyanis megállapodott Nick Viktóriával, Horváth Grétával, illetve Krupják-Molnár Beatrixszal is abban, hogy Dunaújvárosban folytassák pályafutásukat. Krupják-Molnár Beatrix nyolc éve, Nick Viktória 2015-ben csatlakozott akadémiánkhoz, míg Horváth Gréta tavaly szerződött Dunaújvárosba, s mint azt elmondták, szeretik a csapatot, a várost, így örömmel hosszabbították meg szerződésüket.
Nick Viktória: – Volt bennem egy kis vacillálás, hogy maradjak, vagy menjek, sokat gondolkodtam, de végül a maradás mellett döntöttem, mert ez már egy megszokott környezet számomra. Szeretek itt lenni, jó a közösség, jó a csapat, jól érzem magam. Sokat fejlődtem az elmúlt hat évben, sok játéklehetőséget is kapok minden mérkőzésen, s az a célom jövőre is, hogy még tovább fejlődjek.
Horváth Gréta: – Nagyon jól érzem magam itt, megszerettem a várost, örülök neki, hogy közel lehetek a családomhoz, örülök ennek a lehetőségnek, ahogy annak is, hogy tavaly egy ilyen nagy múltú csapathoz kerülhettem. Szerettem volna fejlődni a saját posztomon, a játékba is beilleszkedni, tapasztalatot gyűjteni és megragadni az NB I-ben. Nagyon örülök annak, hogy maradok, mert nem szeretek évről évre csapatot váltani, szeretem, ha ugyanannál a csapatánál tudok feljebb és feljebb kerülni és közösen sok sikert elérni. Most is megvan a fejemben, hogy miben kell fejlődnöm, gyorsaságban és technikában szeretnék még előrébb lépni.
Krupják-Molnár Beatrix: – Szerencsére sikerült megállapodnunk, s mivel már nyolc éve itt kézilabdázom Dunaújvárosban, nagyon örülök, hogy ismét tudtunk hosszabbítani. Az elmúlt években inkább balszélen számítottak rám a vezetőedzők, idén viszont megmutathattam magam az eredeti posztomon, irányítóban is, s egyértelműen az volt a célom, hogy megmutassam, ott is helyt tudok állni, ám emellett fontos volt számomra az is, hogy edzőként a gyermekekkel is folyamatosan tudjunk fejlődni. Tavaly vágtam neki az edzői pályának is, először eléggé meg is voltam illetődve, tartottam attól, hogy nem fogom tudni összeegyeztetni a játékkal, de sikerült. A gyerekek motiválnak a pályán és az életben is, szóval nagyon örülök annak, hogy együtt csinálhatom a kettőt. Szeretem az állandóságot, a férjem is idevalósi, terveink között szerepel, hogy itt telepedjünk le, szóval egyértelműen maradni is szerettem volna.
További hírek
DKKA Toborzó 2021
2020. dec. 13. #DKKA utánpótlásA Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felvételt hirdet a 2006, 2007 és 2008-ban született kézilabdás lányok számára.
Ne csak iskolát, hanem egy sikeres közösséget is válassz magadnak!
Új játékszabályokat tesztelünk!
2020. dec. 08.A passzív játék, a kapus fejbedobása és a kezdődobás elvégzése terén szabálymódosítások készülnek a kézilabdában. A jövő júliustól bevezetendő új regulákat a Nemzetközi Kézilabda Szövetség felkérésére a magyar csapatok tesztelhetik mérkőzéseiken. Köztük a DKKA is!
Anastasija Babovic: Ez volt az álmom, minden pillanatát élvezem!
2020. dec. 05.Fantasztikusan rajtolt tegnap Montenegro a női kézilabda EB-n. A franciák ellen végig vezetett Kim Rasmussen csapata, csak az utolsó tíz percben sikerült fordítania az ellenfélnek, így végül egy gólos hátránnyal zártak (24-23). A DKKA fiatal kapusa, Anastasija Babovic nem kapott ugyan játéklehetőséget, de így is nagyon boldog.
“Úgy érzem, az utolsó napra megérkeztem” - Szabó Aida a serdülő válogatott összetartás táborról
2020. nov. 29. #DKKA utánpótlásA DKKA serdülő csapatának rendkívüli tehetségű irányító, balátlövője meghívást kapott a serdülő válogatott keretösszetartás táborába. Szabó Aida négy napot töltött a héten Gyálon, ahol lehetőséget kapott rá, hogy bizonyítsa, a korosztálya legkiválóbb hazai játékosai között tarthatják számon.
A DKKA NBI-es játékosai újra edzenek
2020. nov. 19.Fokozatos terheléssel, a karantén leteltével újra megkezdték az edzéseket a DKKA NBI-es csapatának játékosai. Természetesen csak azok, akik nem fertőzés miatt, pusztán szoros kontaktként, elővigyázatosságból voltak zár alatt.