„ACÉL A SZÍV!”
Dunaújvárosban maradnak kapusaink is!
Hlogyik Petra és Wéninger Alexa is akadémiánk felnőtt együttesének tagjaként vág neki a 2021/2022-es szezonnak.
A szakmai vezetés és több játékos hosszabbítása után akadémiánk újabb kézilabdázói kötelezték el magukat felnőtt csapatunk mellett a 2021/2022-es szezonra. Ezúttal azonban nem a mezőnyből, hanem a kapu elől tudunk bejelenteni két maradót, ugyanis két remek hálóőrünk, Hlogyik Petra, valamint Wéninger Alexa is Dunaújvárosban folytatja pályafutását. Petra és Alexa egyaránt tavaly csatlakoztak akadémiánk felnőtt együtteséhez, s mint azt elmondták, örömmel hosszabbították meg szerződésüket a csapat vezetésével.
Hlogyik Petra: – Nagyon örültem, hogy tavaly sikerült ideszerződnöm Dunaújvárosba és abszolút nem volt kérdés számomra az, ha a klub szeretne velem számolni a következő szezonra is, akkor mennék, vagy maradnék. Örültem neki, amikor tárgyaltunk a hosszabbításról és meg is állapodtunk, nagyon boldog vagyok. Nagy erényünk, hogy igazi csapatként tudunk játszani, s amikor nagyon fontos és kiélezett meccseink vannak, akkor csapatként tudjuk megmutatni az erőnket, s nagyon bízom abban, hogy minél előbb pályára léphetek végre már hazai közönség előtt is.
Wéninger Alexa: – Nagyon jó lehetőségnek tartom, hogy maradok, így lesz lehetőségem a továbbiakban is fejlődni, s minél jobbnak lenni. Úgy érzem, hogy a csapattársakkal megtaláltam idén az összhangot, jól érzem magam az öltözőben is, s összességében ezek vezettek ahhoz, hogy hosszabbítottam. Az idei szezon egy kicsit felemásra sikerült, sajnos én is elkaptam évközben a COVID-vírust, volt egy időszak, amikor sajnos nem tudtam segíteni a csapatnak. Mindig igyekeztem ugyanakkor a legjobb formámat nyújtani, volt, amikor ez kijött a pályán, volt, hogy nem, ezért a jövőben azt tűzöm ki célul magam elé, hogy minél stabilabb kapus legyek, s minél többet tudjak segíteni a csapatnak.
További hírek
Újabb fontos találkozó Rácalmáson
2020. szep. 16.A Siófok elleni, papírforma-vereség után szerdán 18 órától Rácalmáson ismét egy olyan mérkőzés vár a Dunaújvárosi Kohász KA kézilabdacsapatára, amit bármi áron, de meg kell nyerni a Boglári Akadémia-SZISE ellen.
Tragédia: Saci elvesztette élete meccsét
2020. szep. 15.Az egész ország sportszerető közvéleményét lesújtotta a hétfő késő esti hír: 28 éves korában elhunyt a dunaújvárosi születésű Selmeci Sarolta, a német másodosztályú TG Nürtingen kézilabdázója, aki 19 éves koráig Dunaújvárosban játszott. Korábbi edzője nyilatkozott a DUOL-nak.
Kikaptunk, de élmény volt Siófokon játszani
2020. szep. 13.Senki sem gondolta volna a siófoki Kiss Szilárd sportcsarnokból távozó dunaújvárosi játékosokról, hogy valójában kikaptak. Mindenki mosolygott és gratuláltak egymásnak játékosaink. A feldobott hangulat indokolt volt!!!
Kezdődik! Felnőtt bajnokságokban állnak helyt fiataljaink
2020. szep. 12. #DKKA utánpótlásA mérkőzéseket szombaton és vasárnap is a városi sportcsarnokban rendezik meg zárt kapuk mögött.
Zárt kapus meccsek!
2020. szep. 11.TÁJÉKOZTATÁS!
Tisztelt szurkolók, szülők, sportegyesületek, sportbarátok!