„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Visszatér a fiatal jobbszélső

2021. máj. 17.
  • Facebook

A dunaújvárosi nevelésű Kukucska Viktória a Boglári Akadémia-SZISE együttesétől tér vissza akadémiánkhoz.

Az elmúlt hét a szerződéshosszabbításokról szólt akadémiánk felnőtt együttesénél, így a szakmai vezetés mellett összesen tizenegy játékosunk maradásáról tudtunk beszámolni az értük szorító drukkereknek. Ez a hét azonban már az újonnan érkezőkről szól, bár ez sem teljesen igaz, ugyanis a Boglári Akadémia-SZISE csapatától érkező Kukucska Viktóriát nem biztos, hogy külön be kell mutatni a sportág helyi szerelmeseinek.

A 20 éves jobbszélső ugyanis ízig-vérig dunaújvárosi nevelésű, hét évesen kezdett el kézilabdázni Meggyes Rita irányítása alatt, s egészen a 2014/2015-ös szezonig akadémiánkon játszott, akkor még mint jobbátlövő, majd Hajdu János hívó szavára szerződött Balatonboglárra, a Nemzeti Kézilabda Akadémiához (NEKA). Az elmúlt években fokozatosan építette fel magát, mára az NB I-ben szereplő Boglári Akadémia-SZISE egyik alapemberévé vált, amit a szezonban lejátszott huszonegy felnőtt bajnoki találkozója is bizonyít.

Mint azt a húsz éves játékos elárulta, nem sokat gondolkodott azon, hogy visszatérjen Dunaújvárosba, ahol segíteni és tanulni is szeretne a következő szezonban.

– A város természetesen mindig közel állt a szívemhez, a lányok, az egész stáb és a munka is szimpatikus volt számomra, szóval nem kellett sokat vacillálnom ahhoz, hogy emellett a csapat mellett tegyem le a voksomat. Mindenképpen szeretném segíteni az együttest abban, hogy sikerüljön elérni a kitűzött helyezéseket, s remélem, hogy ez minél jobb eredményt is jelent majd a következő év végén. Vannak rutinos játékosok a csapatban, tőlük mindenképpen szeretnék tanulni, ugyanakkor segíteni is akarok a további munkában.

További hírek

Gólzápor és vereség

Gólzápor és vereség

2022. okt. 12.

Hiába a harmincegy lőtt gól, nem volt esélye a szoros meccsre akadémiánk felnőtt együttesének a Mosonmagyaróvár elleni bajnokin.

Mosonmagyaróvárra látogatunk

Mosonmagyaróvárra látogatunk

2022. okt. 11.

A bajnoki tabellán éppen a mieink mögött álló Mosonmagyaróvár vendégeként lépnek pályára kézilabdázóink szerdán este hat órától.

Új érkezőt köszönthetünk

Új érkezőt köszönthetünk

2022. okt. 11.

Farkas Kata személyében egy fiatal, ám rutinnal felvértezett játékos csatlakozik a keretünkhöz.

Izgalmas, fordulatos csatában hazai győzelem

Izgalmas, fordulatos csatában hazai győzelem

2022. szep. 24.

Rettentően hullámzó játékot, de fontos mérkőzésen kétgólos hazai sikert hozott akadémiánk felnőtt együttesének MTK elleni mérkőzése a sportcsarnokban ma délután.

Újra itthon a Kohász

Újra itthon a Kohász

2022. szep. 23.

Az MTK elleni hazai összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután négy órától

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga
Moyra-Budaörs Handball
Budaörs
szep. 27.
17:00

DKKA
Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand Budaörs
2025-09-27T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat