„ACÉL A SZÍV!”
Végül biztos siker!
Kettős győzelemmel jutott be a Liga Kupa fináléjába akadémiánk felnőtt együttese, mely az elődöntő visszavágóján 37-28-as sikert aratott a Vasas otthonában.
A hazai környezetben aratott 40-22-es győzelem után az újabb siker és természetesen a továbbjutás reményében vágott neki a Vasas elleni Liga Kupa-elődöntő visszavágójának ma délután öt órától.
Vágó Attila kissé felforgatott összeállításban küldte csatába együttesét, mely meglehetősen hullámzó játékkal kezdte a meccset, s mivel a szép megoldások mellett bosszantó hibákat is láthattunk, a házigazdák tartották is a lépést a mieinkkel (5-5). A védekezéssel egyik gárda sem törődött sokat, a 15. percben már 11-11 gólnál tartottak a felek, ám Román és Fodor találatai után már időt kellett kérnie a Vasasnak a 18. percben (12-14). A rövid pauza után ellépett ugyan hárommal ellenfelétől a Kohász, ám a félidő utolsó tíz perce rengeteg hibát hozott a mieink oldalán, s ezt ki is használták a hazaiak, akik 16-nál utol is érték az akadémistákat. Az utolsó percekre azért rendezte sorait együttesünk, mely Barján, Fodor és Horváth góljainak köszönhetően 19-17-es fórból várta a második felvonást.
Melyben 19-21-ig tartotta a két gárda közti különbséget a lelkesen küzdő hazai csapat, ám a védekezés feljavulásával, illetve a pontosabb helyzetkihasználással sorozatban öt gólt szerezve gyakorlatilag el is döntötte a meccs sorsát (19-26). Ekkor jött egy újabb dunaújvárosi hullámvölgy, tíz perc alatt egyetlen gólt lőtt a Kohász, közben viszont kapott ötöt, így Vágó Attilának muszáj volt időt kérnie (24-27). A taktikai tanácsok után Barján és Fodor révén tudott újra meglépni öt góllal együttesünk, s bár a Vasas próbálkozott becsülettel, a véghajrában tovább növelte előnyét a Kohász, mely végül 37-28-as sikert aratva, kettős győzelemmel jutott be a Liga Kupa döntőjébe, ahol a Kispestet búcsúztató Kozármisleny lesz az ellenfele.
Vasas SC – DKKA 28-37 (17-19)
DKKA: Wéninger – Horváth 4, Ferenczy 2, Krupják-Molnár 2, Nick, Román 13, Fodor 8. Csere: Hlogyik (kapus), Barján 4, Matucza, Husti 2, Mihály 2. Vezetőedző: Vágó Attila.
További hírek
Kiváló hét az utánpótlás számára
2021. nov. 07. #DKKA utánpótlásFiataljaink számára különböző korosztályokban tizenkét megmérettetés várt a héten.
Vissza a győzelem útjára, újabb két pont a zsebben!
2021. nov. 06.Izgalmas találkozón, elsősorban jó védekezéssel és kapusteljesítménnyel aratott 25-23-as sikert csapatunk az MTK elleni hazai bajnokin.
Fontos meccs vár a felnőttekre
2021. nov. 05.Nehéz csata, küzdelmes mérkőzés előtt áll akadémiánk felnőtt együttese, mely az MTK elleni hazai rangadóval folytatja a bajnokságot.
Az Üstökös Kupán vettek részt fiataljaink
2021. nov. 01. #DKKA utánpótlásNégy korosztályban is indított csapatot a DKKA az utánpótlás kézilabdatornán.
Pontokkal tértünk haza Érdről
2021. okt. 29.Keményen meg kellett küzdeni érte, de megvan várva várt győzelem csapatunk számára!
2015-16 EHF Kupagyőztes




