„ACÉL A SZÍV!”
Cseh válogatott átlövő érkezik
A cseh válogatott Jana Sustkova is csatlakozik akadémiánk felnőtt együtteséhez a 2021/2022-es szezonban.
Újabb fiatal, tehetséges kézilabdázóval erősíti meg a 2021/2022-es szezon játékoskeretét akadémiánk felnőtt együttese, mely megegyezett a 23 éves Jana Sustkovával is abban, hogy Dunaújvárosban folytassa pályafutását. A cseh válogatott balátlövő a cseh és szlovák közös bajnokság alapszakaszát megnyerő Banik Most együttesétől érkezik akadémiánkhoz, s fiatal kora ellenére már komoly nemzetközi tapasztalattal bír, ugyanis hazája válogatottja mellett pályára lépett már az EHF Kupában, illetve a Bajnokok Ligájában is, s mint azt elmondta, nagyon várja már a közös munkát új csapattársaival a következő szezonban.
– Nagyon örülök, hogy jövőre a Dunaújváros játékosa lehetek, várom már a közös munkát, s remélem, hogy magas célokért küzdhetünk a következő szezonban. Nagyon várom a következő szezon kezdetét, és azt az érzést, hogy a csapat segítségére legyek a legjobb játékommal. Végül, de nem utolsósorban üdvözlök minden szurkolót, hamarosan látjuk egymást! Hajrá Dunaújváros!
(Kép forrása: Banik Most)
További hírek
A Győr ellen folytatjuk
2018. már. 16.A címvédő Győri Audi ETO KC elleni hazai mérkőzéssel folytatjuk a bajnoki küzdelmeket szombaton délután három órától.
Hét év - hét kérdés
2018. már. 11.Hét éve, 2011. március elsején jött létre a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia. A múltat szeretnénk felidézni.
Nekünk nyolc!
2018. már. 10.Magabiztos, tízgólos győzelmet aratott akadémiánk felnőtt csapata az MTK elleni hazai bajnoki találkozón a sportcsarnokban ma este.
Az MTK következik
2018. már. 09.Hazai pályán, az MTK elleni mérkőzéssel folytatja a bajnoki küzdelmeket szombaton este nyolc órától akadémiánk felnőtt együttese.
Példaképek lehetnek
2018. már. 07.Nemcsak a sportban, hanem a tanulásban is jeleskedő fiatal kézilabdázókat köszöntötte kedden a Rudas iskola, a DKKA és a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum vezetése.