„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Cseh válogatott átlövő érkezik

2021. máj. 18.
  • Facebook

A cseh válogatott Jana Sustkova is csatlakozik akadémiánk felnőtt együtteséhez a 2021/2022-es szezonban.

Újabb fiatal, tehetséges kézilabdázóval erősíti meg a 2021/2022-es szezon játékoskeretét akadémiánk felnőtt együttese, mely megegyezett a 23 éves Jana Sustkovával is abban, hogy Dunaújvárosban folytassa pályafutását. A cseh válogatott balátlövő a cseh és szlovák közös bajnokság alapszakaszát megnyerő Banik Most együttesétől érkezik akadémiánkhoz, s fiatal kora ellenére már komoly nemzetközi tapasztalattal bír, ugyanis hazája válogatottja mellett pályára lépett már az EHF Kupában, illetve a Bajnokok Ligájában is, s mint azt elmondta, nagyon várja már a közös munkát új csapattársaival a következő szezonban.

– Nagyon örülök, hogy jövőre a Dunaújváros játékosa lehetek, várom már a közös munkát, s remélem, hogy magas célokért küzdhetünk a következő szezonban. Nagyon várom a következő szezon kezdetét, és azt az érzést, hogy a csapat segítségére legyek a legjobb játékommal. Végül, de nem utolsósorban üdvözlök minden szurkolót, hamarosan látjuk egymást! Hajrá Dunaújváros!

(Kép forrása: Banik Most)

További hírek

Két pontért utazunk Kecskemétre

Két pontért utazunk Kecskemétre

2018. jan. 12.

Nehéz, de nem megolhatatlan feladat vár együttesünkre a Kecskemét otthonában.

Tornagyőzelem hazai pályán

Tornagyőzelem hazai pályán

2018. jan. 10. #DKKA utánpótlás

Akadémiánk U14-es együttese nyerte meg az év első hazai rendezésű utánpótlás tornáját a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.

Arany és bronz Szlovákiában!

Arany és bronz Szlovákiában!

2018. jan. 10. #DKKA utánpótlás

Mivel az ifjúsági és a serdülő és U13-as bajnokság január 20. után folytatódik csak, ezért felkészülésként a Dunaújvárosi Kohász KA 3 utánpótlás csapata a szlovákiai Eperjes városában vett rész a 11 ország 88 csapatának megrendezett nemzetközi utánpótlás tornán az újév első napjaiban.

Hatodik hely Szlovákiából

Hatodik hely Szlovákiából

2018. jan. 09. #DKKA utánpótlás

Négy győzelemmel, valamint két vereséggel végzett a szlovákiai Kempa 4 Sport Cup hatodik helyén akadémiánk 2003-as együttese.

Remek véghajrá! DKKA-Kisvárda, ahogy a résztvevők látták

Remek véghajrá! DKKA-Kisvárda, ahogy a résztvevők látták

2018. jan. 07.

"Küzdeni akarásunk végül meghozta a győzelmet" -  György László

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
okt. 11.
17:00
NEKA
NEKA
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-10-11T17:00:00+02:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat