„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Remek győzelem a Kisvárda ellen

2021. máj. 21.
  • Facebook

Parádés második félidei játékának is köszönhetően aratott 29-23-as sikert a Kisvárda elleni hazai bajnokin akadémiánk felnőtt együttese.

Hosszú idő után végre ismét nézők előtt léphetett pályára hazai pályán akadémiánk felnőtt csapata, mely az éppen előtte, a nyolcadik helyen álló Kisvárda gárdáját látta vendégül a sportcsarnokban a K&H női kézilabda ligában ma délután öt órától.

Bár a mieink célja természetesen a győzelem megszerzése volt, a meccs kissé ijesztően kezdődött, mert az első öt percben csak három kisvárdai találatot láthattak a dunaújvárosi drukkerek, s bár a 6. percben Nick megtörte a hazai gólcsendet, szűk tízpercnyi játékot követően már időt kellett kérnie Vágó Attila vezetőedzőnek, mert a vendégek védelme többször is megoldhatatlan feladat elé állította csapatát (2-5).

Tovább nehezítette a helyzetet, hogy az időkérés után Bulath Anita arca sérült meg egy lövés után továbblendülő kéz miatt, így egyik legjobbjától búcsút kellett vennie csapatunknak egy időre. A rövid pauza után azonban valamelyest feljavult a mieink védekezése, illetve támadójátéka is, így nem nőtt a két gárda közti különbség sőt, a 20. percben már az egyenlítésért is támadhatott a Kohász (5-9). A lehetőség azonban kimaradt, s bár ez újabb két újabb góllal bosszulta meg a kisvárdai alakulat, a Dabevska és Ferenczy találatai után már a vendégeknek kellett időt kérniük a 24. percben (10-11). Az egyenlítésre a 26. perc legvégéig kellett várni, s bár Szalai gólja után újra fórba került az ellenfél, Román időntúli büntetőjének köszönhetően 13-13-as állással vonultak pihenőre a csapatok.

A második etap elején az ápolása után visszatérő Bulath hetesből szerzett végre vezetést a Kohásznak, majd Horváth Gréta is betalált kétszer, s mikor Ferenczy is átejtette az egyébként jól védő Pásztor kapust, ismét magához hívta tanítványait Bakó Botond (17-14). Ez sem segített azonban a vendégeknek, mert a Kohász a folytatásban is pontosabban játszott ellenfelénél, így nemcsak tartotta, hanem növelte is fórját, s Szalai, valamint Ferenczy újabb góljai után már 22-17-es hazai előnyt mutatott az eredményjelző a 47. percben.

A Kisvárda harmadik időkérése sem hozta meg az áttörést a vendégek számára, Nick találata után már hat gól volt az előny, s mivel ekkor már csak tíz perc volt hátra a meccsből, eldőlni látszott a pontok sorsa (23-17). A Bakó-csapat persze ekkor sem adta fel, ám hiába nyitott nagy hajrát, s javult fel támadójátéka az utolsó percekre, kézilabdázóink biztosan tartották előnyüket, s végül 29-23-as győzelemmel szerezték meg a két pontot, amivel pontszámban beérték mai ellenfelüket a bajnoki tabellán.

DKKA – Kisvárda 29-23 (13-13)

DKKA: Babovic – Mihály 1, Román 4, Bulath 3, Nick 2, Ferenczy 4, Kazai 2. Csere: Hlogyik, Wéninger (kapusok), Szalai 6, Barján, Dabevska 2, Horváth 5, Fodor. Vezetőedző: Vágó Attila.

További hírek

Irány Debrecen!

Irány Debrecen!

2023. szep. 19.

Debrecenben, az idei szezonban még hibátlan Loki otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt csapata, szerdán délután.

Victory in the capital

Végül biztos siker a fővárosban

2023. szep. 16.

Második félidei jó játékának köszönhetően aratott magabiztos, hatgólos győzelmet a Vasas otthonában akadémiánk felnőtt csapata.

Az újonchoz látogatunk

Az újonchoz látogatunk

2023. szep. 15.

A bajnokságot egy győzelemmel és egy vereséggel kezdő Vasas otthonában folytatja az NB I küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese, szombaton este hat órától.

Remek siker a megyei rivális ellen

Remek siker a megyei rivális ellen

2023. szep. 10.

Egy ideig úgy tűnt, sima lesz, végül mégis nagyon meg kellett küzdenie kézilabdázóinknak a két pontért az Alba Fehérvár KC elleni hazai bajnokin.

Megyei rangadó előtt a Kohász

Megyei rangadó előtt a Kohász

2023. szep. 09.

Tanulna a Ferencváros ellen elkövetett hibákból, s az Alba FKC ellen már megszerezné első győzelmét a bajnokságban a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat