„ACÉL A SZÍV!”
Második hely Békéscsabán
Első két mérkőzését megnyerte a békéscsabai Puebla Kupán együttesünk, ám a házigazdákkal már nem bírtak Mátéfi Eszter tanítványai, így a DKKA csapata végül a második helyet szerezte meg a kétnapos nemzetközi megméretésen.
A békéscsabai Puebla Kupa elnevezésű nemzetközi tornán vett részt pénteken, illetve szombaton a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt női együttese. Mint azt Mátéfi Eszter vezetőedző a megméretés előtt elmondta, ezúttal nem az eredmények a legfontosabbak, hanem az, hogy a csapat minden egyes tagja megkapja azt a meccsterhelést, melyre a felkészülési időszak jelenlegi szakaszában szükség van.
A kétnapos tornán Ferlingék játszották az első mérkőzést, méghozzá a kolozsvári U Jolidon Cluj gárdája ellen, s a nyáron alaposan megerősített romániai egylet bizony igencsak megnehezítette együttesünk dolgát. A Kohász kézilabdázói jól kezdték a mérkőzést, a gólerős játékuknak köszönhetően 20-15-ös előnnyel értek a szünethez. A térfélcserét követően erősített az ellenfél is, mely többször fel is zárkózott a mieink mögé, ám végül a nyolc találatig jutó Bulath vezérletével 34-31-es dunaújvárosi sikerrel ért véget a találkozó.
A második nap első meccsén a HC Zalau volt együttesünk ellenfele, s talán a korai kezdés miatt, de az első felvonásban még egyenlő erők küzdelmét láthatták azok, akik kilátogattak az összecsapásra. Az első harminc perc után ennek megfelelően 16-16-os döntetlent mutatott az eredményjelző, ám a második felvonásban feljavult a mieink védekezése, így sikerült kilenc lőtt gólon tartani ellenfelünket úgy, hogy támadásban tartottuk az első felvonás "szintjét", ezért a kissé döcögősen induló napot is biztos, 30-25-ös sikerrel kezdték Vincze Melindáék.
A torna utolsó találkozóján a házigazda, s szintén két győzelemmel álló Békéscsaba volt a mieink vetélytársa, vagyis egy újabb győzelem egyben a torna első helyét is jelentette volna csapatunknak. Erre készültek azonban a vendéglátók is, s a két együttes végül a torna legizgalmasabb, döntőhöz méltó mérkőzését játszotta egymással. A kiélezett csata első félidejében rengeteg gólt láthattak a drukkerek, s azt, hogy a hazaiak kétfás előnnyel fejezték be az első harminc percet (17-15). A térfélcsere után is mindent beleadtak a csapatok, de hiába sikerült egy góllal megnyernünk a második felvonást, a győzelmet végül minimális különbséggel a Békéscsaba szerezte meg, mely 30-29-es győzelmévell tartotta otthon a Puebla Kupa első helyét.
A DKKA eredményei:
DKKA – U Jolidon Cluj 34-31 (20-15
DKKA – HC Zalau 30-25 (16-16)
DKKA – Békéscsabai ENK SE (29-30 (15-17)
A Puebla Kupa végeredménye: 1. Békéscsabai ENK SE 6 pont, 2. DKKA 4 pont, 3. U Jolidon Cluj 2 pont, 4. HC Zalau 0 pont.
További hírek
Sima győzelmek hazai pályán
2019. okt. 10. #DKKA utánpótlásAkadémiánk serdülő és ifjúsági együttese is magabiztos sikereknek örülhetett a korosztályos bajnokságok újabb fordulójában.
Döntetlen Dorogon
2019. okt. 08. #DKKA utánpótlásKiélezett küzdelemben ért el 24-24-es döntetlent harmadik felnőtt NB I/B-s mérkőzésétén akadémiánk U19-es együttese.
Csapatépítő tréning a szigeten: előre főztek a medve bőrére...
2019. okt. 08.Séfek csatájának „álcázott” csapatépítő tréninget tartottak a Szalki szigeten.
Vasvárisokat avattak felnőtt játékosaink
2019. okt. 03.A Vasvári-Élményhét keretein belül tartották meg az elsősök avatását városunk legrégebbi oktatási intézményében.
Egy pont az MTK ellen
2019. szep. 21.Óriási küzdelemben, a hajrában háromgólos hátrányból felállva ért el 27-27-es döntetlent akadémiánk felnőtt csapata az MTK otthonában.
2015-16 EHF Kupagyőztes




