„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Lassan teljes a keret!

2021. máj. 23.
  • Facebook

Borgyos Panna személyében egy fiatal, tehetséges irányító érkezik kölcsönbe akadémiánk felnőtt együtteséhez.

Szépen lassan helyére kerül minden darab a következő szezonra szóló játékoskeretről szóló kirakóban. A maradók listája gyakorlatilag teljes, az érkezők oldalán vannak még kérdőjelek, melyek közül egyet ma ismét kiegyenesítünk, így örömmel tudathatjuk drukkereinkkel, hogy Borgyos Panna is Dunaújvárosban folytatja pályafutását a 2021/2022-es szezonban.

A Debrecentől kölcsönbe érkező 20 éves irányító szülővárosában, Mátészalkán ismerkedett meg a sportággal, innen került 2015-ben Debrecenbe, ahol végigjárta a korosztályos csapatokat, s már 2017-ben, mindössze 16 évesen bemutatkozhatott a felnőtt csapatban is, ahol az elmúlt években a bajnoki találkozók mellett az EHF Kupában is szerepet kapott. Az idei bajnokságot Békéscsabán kezdte meg, s bár egy súlyos sérülés korán véget vetett szezonjának, mint azt elmondta, dunaújvárosi játékperceit jó játékkal szeretné meghálálni a következő szezonban.

– Az előző évem egy kicsit rövidre sikerült egy térdsérülés miatt, azonban izgatottan várom a jövő szezont, amit Dunaújvárosban fogok tölteni. Nagyon örültem a megkeresésnek, amit jó játékkal szeretnék majd meghálálni, illetve nagyon sokat szeretnék tanulni a rutinosabb játékosoktól. Sok jót hallottam a városról, illetve a csapatról is, már izgatottan várom a közös munkát. Hajrá Dunaújváros!

 

(kép forrása: DVSC)

 

További hírek

Sikeres tehetséggondozási pályázat

Sikeres tehetséggondozási pályázat

2019. júl. 16. #DKKA utánpótlás

A DKKA-Dunaújvárosi Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft. sikeresen pályázott a hazai és határon túli sporttehetségek fejlesztő tehetséggondozó program keretében.

Szurkolói ankét a Campusban

Szurkolói ankét a Campusban

2019. júl. 10.

A Campus étteremben került sor ma arra a szurkolói ankétra, melyen a felnőtt csapat felkészüléséről, céljairól, az új játékosokról, az utánpótlásról, az új sportcsarnokról és a szurkolói baráti kör megalapításáról számolt be akadémiánk és a város vezetése.

Braun Csenge ezüstérmesként tért haza

Braun Csenge ezüstérmesként tért haza

2019. júl. 10.

Második helyen végzett a lengyelországi Európa-bajnokságon a Braun Laura Csengével felálló magyar strandkézilabda válogatott, e kapcsán kérdeztük fiatal játékosunkat.

Ismét munkában a DKKA felnőtt csapata

Ismét munkában a DKKA felnőtt csapata

2019. júl. 08.

Megkezdte nyári felkészülését a 2019/2020-as szezon küzdelmeire akadémiánk felnőtt csapata, mely jövő hét pénteken már felkészülési mérkőzésen is pályára lép.

Felkészülési menetrend

Felkészülési menetrend

2019. jún. 24.

Elkészült felnőtt csapatunk nyári felkészülési mérkőzésbeosztása.

  • további hírek

Következő mérkőzés

LU18 I. osztály-Nyugat

DKKA
szep. 03.
14:00
Győri Audi ETO KC
Győri Audi ETO
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-03T14:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat