„ACÉL A SZÍV!”
Lassan teljes a keret!
Borgyos Panna személyében egy fiatal, tehetséges irányító érkezik kölcsönbe akadémiánk felnőtt együtteséhez.
Szépen lassan helyére kerül minden darab a következő szezonra szóló játékoskeretről szóló kirakóban. A maradók listája gyakorlatilag teljes, az érkezők oldalán vannak még kérdőjelek, melyek közül egyet ma ismét kiegyenesítünk, így örömmel tudathatjuk drukkereinkkel, hogy Borgyos Panna is Dunaújvárosban folytatja pályafutását a 2021/2022-es szezonban.
A Debrecentől kölcsönbe érkező 20 éves irányító szülővárosában, Mátészalkán ismerkedett meg a sportággal, innen került 2015-ben Debrecenbe, ahol végigjárta a korosztályos csapatokat, s már 2017-ben, mindössze 16 évesen bemutatkozhatott a felnőtt csapatban is, ahol az elmúlt években a bajnoki találkozók mellett az EHF Kupában is szerepet kapott. Az idei bajnokságot Békéscsabán kezdte meg, s bár egy súlyos sérülés korán véget vetett szezonjának, mint azt elmondta, dunaújvárosi játékperceit jó játékkal szeretné meghálálni a következő szezonban.
– Az előző évem egy kicsit rövidre sikerült egy térdsérülés miatt, azonban izgatottan várom a jövő szezont, amit Dunaújvárosban fogok tölteni. Nagyon örültem a megkeresésnek, amit jó játékkal szeretnék majd meghálálni, illetve nagyon sokat szeretnék tanulni a rutinosabb játékosoktól. Sok jót hallottam a városról, illetve a csapatról is, már izgatottan várom a közös munkát. Hajrá Dunaújváros!
(kép forrása: DVSC)
További hírek
Kézi Eb.: döntetlen a nyitányon
2014. dec. 08.Küzdelmes mérkőzésen, 29-29-es döntetlent játszott a magyar női kézilabda válogatott az oroszok elleni Eb-nyitányon. A két DKKA-játékossal felálló magyar csapat két perccel a meccs vége előtt még két góllal vezetett, de a véghajrát elrontotta, s ez egy pontjába került.
Újra edzésben
2014. dec. 04.A fizikai felkészülés dominál most csapatunknál, mely - kisebb pihenőt követően - a hét elején vette fel újra a "munkásruhát". Mátéfi Eszter tanítványai napi két edzéssel készülnek az előttük álló feladatokra, de a jövő héten már felkészülési mérkőzést is játszanak.
Vig Vivien kényszerpihenője
2014. dec. 01.Térdsérülést szenvedett a szkopjei EHF Kupa visszavágó előtt csapatunk kapusa, Vig Vivien. Együttesünk fiatal hálóőrét azóta már meg is műtötték, de nagyon reméli, hogy a 2015-ös esztendő első bajnokiján már ott lehet társai között.
Nehéz ellenfél az EHF Kupában
2014. nov. 25.Az orosz bajnokságot hibátlanul vezető HK Rosztov Don lesz csapatunk ellenfele az EHF Kupa nyolcaddöntőjében. A párharc első mérkőzését Oroszországban, míg a visszavágót a Dunaújvárosi Sportcsarnokban játsszák le a csapatok februárban.
Idegenben már kiütés
2014. nov. 23.Idegenben is nagyon simán, tizenöt góllal verte a WHC Vardar gárdáját együttesünk, mely 15-30-as sikerének köszönhetően nagyon simán, kettős győzelemmel jutott tovább a sorozat következő fordulójába. Online közvetítettünk...