„ACÉL A SZÍV!”
Lassan teljes a keret!
Borgyos Panna személyében egy fiatal, tehetséges irányító érkezik kölcsönbe akadémiánk felnőtt együtteséhez.
Szépen lassan helyére kerül minden darab a következő szezonra szóló játékoskeretről szóló kirakóban. A maradók listája gyakorlatilag teljes, az érkezők oldalán vannak még kérdőjelek, melyek közül egyet ma ismét kiegyenesítünk, így örömmel tudathatjuk drukkereinkkel, hogy Borgyos Panna is Dunaújvárosban folytatja pályafutását a 2021/2022-es szezonban.
A Debrecentől kölcsönbe érkező 20 éves irányító szülővárosában, Mátészalkán ismerkedett meg a sportággal, innen került 2015-ben Debrecenbe, ahol végigjárta a korosztályos csapatokat, s már 2017-ben, mindössze 16 évesen bemutatkozhatott a felnőtt csapatban is, ahol az elmúlt években a bajnoki találkozók mellett az EHF Kupában is szerepet kapott. Az idei bajnokságot Békéscsabán kezdte meg, s bár egy súlyos sérülés korán véget vetett szezonjának, mint azt elmondta, dunaújvárosi játékperceit jó játékkal szeretné meghálálni a következő szezonban.
– Az előző évem egy kicsit rövidre sikerült egy térdsérülés miatt, azonban izgatottan várom a jövő szezont, amit Dunaújvárosban fogok tölteni. Nagyon örültem a megkeresésnek, amit jó játékkal szeretnék majd meghálálni, illetve nagyon sokat szeretnék tanulni a rutinosabb játékosoktól. Sok jót hallottam a városról, illetve a csapatról is, már izgatottan várom a közös munkát. Hajrá Dunaújváros!
(kép forrása: DVSC)
További hírek
Szoros siker idegenben
2014. szep. 07.Megszerezte első győzelmét az NB I-es bajnokságban együttesünk, mely ma este a Mosonmagyaróvár ellen lépett pályára idegenben, s bár a meccs nagy részében vezetett, mégis csak a véghajrában tudta kicsikarni a 22-21-es sikert.
A javítás reményében
2014. szep. 06.Jó játékkal és győzelemmel halványítaná a Siófok elleni mérkőzés rossz emlékeit együttesünk, mely vasárnap este hat órától a Mosonmagyaróvár otthonában lép pályára az NB I-es bajnokság második fordulójában.
Gera Szimonetta hosszú időre kidőlt
2014. szep. 04.Kéztöréssel kellett kórházba szállítani együttesünk játékosát, Gera Szimonettát, aki a Siófok elleni mérkőzés második félidejében sérült meg súlyosan, s a fiatal átlövőre legalább három hónapig nem számíthat Mátéfi Eszter vezetőedző.
Vereség nagy küzdelemben
2014. szep. 03.Bár nagyot harcolt, nem játszott jól együttesünk a bajnoki nyitányon, így 26-24-es vereséget szenvedett a Siófok csapatától a Dunaújvárosi Sportcsarnokban ma este.
Kezdődik a bajnokság!
2014. szep. 02.Első bajnoki mérkőzésére készül a 2014/2015-ös szezonban együttesünk, mely szerdán este hét órától hazai környezetben, a Dunaújvárosi Sportcsarnokban látja vendégül a nyáron alaposan megerősített Siófok csapatát.