„ACÉL A SZÍV!”
Lassan teljes a keret!
Borgyos Panna személyében egy fiatal, tehetséges irányító érkezik kölcsönbe akadémiánk felnőtt együtteséhez.
Szépen lassan helyére kerül minden darab a következő szezonra szóló játékoskeretről szóló kirakóban. A maradók listája gyakorlatilag teljes, az érkezők oldalán vannak még kérdőjelek, melyek közül egyet ma ismét kiegyenesítünk, így örömmel tudathatjuk drukkereinkkel, hogy Borgyos Panna is Dunaújvárosban folytatja pályafutását a 2021/2022-es szezonban.
A Debrecentől kölcsönbe érkező 20 éves irányító szülővárosában, Mátészalkán ismerkedett meg a sportággal, innen került 2015-ben Debrecenbe, ahol végigjárta a korosztályos csapatokat, s már 2017-ben, mindössze 16 évesen bemutatkozhatott a felnőtt csapatban is, ahol az elmúlt években a bajnoki találkozók mellett az EHF Kupában is szerepet kapott. Az idei bajnokságot Békéscsabán kezdte meg, s bár egy súlyos sérülés korán véget vetett szezonjának, mint azt elmondta, dunaújvárosi játékperceit jó játékkal szeretné meghálálni a következő szezonban.
– Az előző évem egy kicsit rövidre sikerült egy térdsérülés miatt, azonban izgatottan várom a jövő szezont, amit Dunaújvárosban fogok tölteni. Nagyon örültem a megkeresésnek, amit jó játékkal szeretnék majd meghálálni, illetve nagyon sokat szeretnék tanulni a rutinosabb játékosoktól. Sok jót hallottam a városról, illetve a csapatról is, már izgatottan várom a közös munkát. Hajrá Dunaújváros!
(kép forrása: DVSC)
További hírek
Triffa Ágnes Dunaújvárosban
2014. jún. 27.Kétéves szerződést kötött a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese Triffa Ágnessel. A 27 éves, remek képességű kapus a Vác együttesétől érkezik Dunaújvárosba, s motiváltan, a válogatott behívóban is gondolkodva áll munkába a DKKA csapatánál.
Elmarad a nyári tábor
2014. jún. 11.Az idei nyárra meghirdetett nyári tábor megfelelő számú jelentkező hiányában sajnos ELMARAD!
Az érintettek e-mailen is kapnak tájékoztatást.
"Az utolsó hétvégén is éremért...
2014. máj. 30.Lassan elhalkul a labdapattogás a kézilabda csarnokokban, és rövid, de megérdemelt pihenőre térnek a játékosok, vezetők. Ezen a szombat - vasárnapon azonban még szoríthatunk egy nagyot Meggyes Rita tanítványainak, akik az U12 Gyermekbajnokság négyes fináléjában vitézkednek.
Évzáró jó hangulatban
2014. máj. 29.A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia 2014. május 28-án tartotta bajnoki évadzáró ünnepségét a Lemezalakító Kft. szabadidőparkjában, ahol többen elismerésben és ajándéktárgyban részesültek.
Szép évet zártunk
2014. máj. 23.Rendkívül sikeresnek és pozitívnak értékelte az együttesünk mögött hagyott szezont vezetőedzőnk, s szakmai vezetőnk egyaránt: Mátéfi Eszter és Radulovics Bojana is elégedetten értékelte a Kohász idei teljesítményét, s utóbbitól több személyi kérdésre is választ kaphattunk.