„ACÉL A SZÍV!”
Lassan teljes a keret!
Borgyos Panna személyében egy fiatal, tehetséges irányító érkezik kölcsönbe akadémiánk felnőtt együtteséhez.
Szépen lassan helyére kerül minden darab a következő szezonra szóló játékoskeretről szóló kirakóban. A maradók listája gyakorlatilag teljes, az érkezők oldalán vannak még kérdőjelek, melyek közül egyet ma ismét kiegyenesítünk, így örömmel tudathatjuk drukkereinkkel, hogy Borgyos Panna is Dunaújvárosban folytatja pályafutását a 2021/2022-es szezonban.
A Debrecentől kölcsönbe érkező 20 éves irányító szülővárosában, Mátészalkán ismerkedett meg a sportággal, innen került 2015-ben Debrecenbe, ahol végigjárta a korosztályos csapatokat, s már 2017-ben, mindössze 16 évesen bemutatkozhatott a felnőtt csapatban is, ahol az elmúlt években a bajnoki találkozók mellett az EHF Kupában is szerepet kapott. Az idei bajnokságot Békéscsabán kezdte meg, s bár egy súlyos sérülés korán véget vetett szezonjának, mint azt elmondta, dunaújvárosi játékperceit jó játékkal szeretné meghálálni a következő szezonban.
– Az előző évem egy kicsit rövidre sikerült egy térdsérülés miatt, azonban izgatottan várom a jövő szezont, amit Dunaújvárosban fogok tölteni. Nagyon örültem a megkeresésnek, amit jó játékkal szeretnék majd meghálálni, illetve nagyon sokat szeretnék tanulni a rutinosabb játékosoktól. Sok jót hallottam a városról, illetve a csapatról is, már izgatottan várom a közös munkát. Hajrá Dunaújváros!
(kép forrása: DVSC)
További hírek
Már a Tököl sem veretlen
2014. feb. 17. #DKKA utánpótlásKiválóan folytatta több mint egyhónapos szünet után is az NB II-es felnőtt bajnokságot junior együttesünk, mely tegnap délután a listavezető, s eddig még hibátlan Tököl gárdája ellen lépett pályára, s második félidei remeklésének köszönhetően végül 32-26-os sikert aratott a vendégek felett.
Négy között a Kohász!
2014. feb. 15.Magabiztosan nyerte az MTK elleni fővárosi mérkőzését együttesünk, s mivel a Ferencváros is győzött a Vác ellen, így már matematikailag is bejutott a bajnokság legjobb négy csapata közé Mátéfi Eszter alakulata.
Bővült a Kohász-család
2014. feb. 12.Újabb fővel gyarapodott a DKKA-család: együttesünk irányítója, Szuna-Gáspár Gabriella egészséges fiúgyermeknek adott életet ma hajjnali fél háromkor. Az ifjabbik Szuna Roland 3800 grammal, vlamint 57 cm-rel jött világra, s mint azt megtudtuk, mind a baba, mind anyukája jól vannak. Klubunk természetesen sok boldogságot, valamint egészséget kíván az egész családnak!
Dolgos hétköznapok
2014. feb. 11.Csendben, nyugodtan, de becsülettel készül az előtte álló feladatokra együttesünk. Mátéfi Eszter tanítványaira ugyanis a hétvégén újabb mérkőzés vár, melyen akár matematikailag is bebiztosíthatják helyüket a felsőházi rájátszásban.
Egy meccs a héten
2014. feb. 05. #DKKA utánpótlásMindössze a második számú serdülő együttesünkre vár bajnoki feladat a héten, ugyanis a nyolcadik helyen álló csapat ezúttal a tabellán tizenkettedik Inárcs-Örkény KC gárdájához látogat pénteken délután.